hirdetés

Három személy esetében nem tartották indokoltnak a kényszerintézkedés fenntartását a Schald-Völner maffia ügyben, hárman személy továbbra is előzetes letartóztatásban vannak.

 

A Völner–Schadl-ügyben összesen három személy van letartóztatásban, a többi gyanúsított szabadlábon védekezik. -közölte a Központi Nyomozó Főügyészség.

Február elején még hatan voltak letartóztatásban, három személy esetében az ügyészség nem tartotta indokoltnak a kényszerintézkedés fenntartását. Schadl György továbbra is a letartóztatottak között van, ezt korábban május 8-áig hosszabbították meg.

Az ügyészség azt nem árulta el, hogy ki a másik két fogvatartott. Február eleje óta tanúkihallgatások és folytatólagos gyanúsítotti kihallgatások történtek, további információt a büntetőeljárás érdekeire tekintettel nem közöltek.

Mint ismeretes Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke, több alkalommal adott át kenőpénzt súlyos tízmilliókat Völner Pálnak, az azóta lemondott igazságügyi államtitkárnak. A botrány kirobbanása után több kétes ingatlanvásárlási ügy is napvilágot látott, amelyek főszereplője a már már érinthetetlen Schadl volt. Természetesen ezen ügynek sem lett következménye. A végrehajtói elnök emellett több egyetemen is közbenjárt diákok ügyében, de ezek is teljesen normálisak eljárások voltak az érintettek szerint.

(CsT)