hirdetés

Továbbra sem adta ki Magyarország azt az ügyvédnőt dr.Sz.Edinát az olasz hatóságoknak, aki retteget olasz maffia a Ndrangheta piszkos millióit mosta tisztára. A kiadatási őrizetben lévő ügyvédnő állítólag azzal védekezik – a jelek szerint eddig sikeresen – , hogy ő egy áldozat, kihasználták a szerelmi érzelmeit. Nos az mindenképp fura, hogy ennyire nem akarjuk kiadni az olasz maffia ügyvédjét hiába kérik, más esetben a most szemelölt tartott okok nem nagyon szoktak számítani. Az viszont tény és eddig erről a hatóságok sem mondtak semmit, sőt hallgatnak is róla nagyon, de az ügyvédnő irodájában dolgozott, illetve dolgozik egy Fidesz politikus is, ami kínos egy picit. Sőt nem is kellene titkolni, hisz ez nem jelenti azt, hogy a politikus is érintett a maffia-ügyekben. De ez a hallgatás, ez a titkolózás akár magyarázat is lehet a nő kiadatásának elhúzódására.

Továbbra sem tudott dönteni a Fővárosi Törvényszék Sz. Edina ügyvéd Olaszországnak történő kiadatásáról. A július 19-i tárgyaláson elnapolták az ügyet augusztus 10-re, mivel az olasz hatóságok még mindig nem válaszoltak meg egy sor kérdést. Ugyanakkor a törvényszék elutasította a legnagyobb olasz maffiával, a ’Ndranghetával összefüggésbe hozott jogásznő ügyvédjének indítványát, aki védence szabadlábra helyezését kérte a letartóztatásból.

Már három ok miatt nem adjuk ki Olaszországnak a maffiavád miatt elfogott Sz. Edinát, akit a legnagyobb itáliai bűnszervezettel, a ’Ndranghetával hoztak összefüggésbe az olasz hatóságok.

Egyrészt az ügyvédnő negyedrendű vádlott egy büntetőügyben Magyarországon, befolyással való üzérkedéssel vádolják. Másrészt az olasz igazságügyi szervek még nem válaszoltak az ügyvédnő védőjének, dr.Jován Lászlónak egy sor kérdésére. Harmadrészt pedig érdemi védekezést terjesztett elő a gyanúsított és védője. A Magyar Nemzet értesülése szerint az olasz hatóságok válaszai is befolyásolhatják a védekezés kimenetelét.

Az olasz hatóságok szerint a ’Ndrangheta maffiavádak miatt letartóztatott budapesti ügyvédje, Sz. E. lelkileg teljesen összeomlott. Úgy tudjuk, a védekezés alapja, hogy nem Sz. Edina intézte a maffiával összefüggésbe hozott ügyeket az ügyvédi irodán keresztül, hanem az olasz hatóságok által elfogott, a ’Ndrangheta tagjának tartott férfi, akihez az ügyvédnőt egykor gyengéd szálak fűzték.

Az ügyvédnő szerint ő nem gyanúsítottja, hanem áldozata, sőt sértettje az ügynek, és nem ő, hanem volt barátja, szerelme, Giovanni Barone, a maffiacsalád könyvelője követett el bűncselekményeket. Amennyiben igaz ez az állítás, a férfi üzelmeiről az ügyvédnő nem is tudott.

Egyelőre a részletekről csak annyi tudható, hogy az ügyvédnő januári elfogásakor a Nemzeti Nyomozó Iroda nagy mennyiségű iratot foglalt le Sz. Edina irodájából. Az iratok másolatát elküldték az olasz hatóságoknak, az eredeti dokumentumokat pedig visszaadták a vádlottnak és ügyvédjének.

Jován László ekkor tüzetesen tanulmányozta a kérdéses iratokat, összevetette azokat az olasz igazságügyi szervek kiadatási kérelmében foglaltakkal, ám számos ponton még csak köszönőviszonyban sincs az irodában lefoglalt irathalmaz tartalma a kiadatási kérelemben részletezett bűncselekmény-sorozatról szóló tényállításokkal.
Az ellentmondásokat feloldandó fogalmazta meg tucatnál is több kérdését a védőügyvéd. A kérdések között állítólag az ügyvédnő és az Olaszországban letartóztatott maffiatagnak tartott férfi kapcsolatát firtató felvetés is van.

Az ügyben azonban van más fontos eddig lehallhatott tény is. A dr.Sz.Edina által irányított ügyvédi irodának ugyanis alkalmazottja volt egy Fideszes politikus is, aki fő vagy mellékállásban az egyik önkormányzat oszlopos képviselője. Nincs ezzel elsőre olyan nagy baj. Azonban, ha a politikus vagyonnyilatkozatát nézzük, akkor kijelenthetjük, hogy vagy az ügyvédmunka, vagy épp a politzálás busásan jövedelmező. De ezzel sincs még olyan nagy gond. A kérdés, hogy mit tudhatott ez a Fideszes ügyvéd arról, hogy mi is folyik a most kiadatási őrizetben ülő főnöke körül. Lehet semmit, de az is lehet még meg sem kérdezték a nyomozók, miért is tették volna, ha az olasz hatóságok nem kérték fel erre őket. Azonban az már sokkal beszédesebb, hogy erről senki egy betűt nem írt le, még a kormánypárti média sem, pedig tudnak róla, csak hallgatnak, érthető módon ez nekik is ciki. Azonban ez az apró kis mellékszáll mindenre magyarázatot adna, még arra is, hogy miért oly fontos nekünk, hogy dr.Sz.Edina nehogy Olaszországab kerüljön, hisz ha ott elkezd beszélni, akkor azt már Mgayarországon senki nem tudja kezelni és irányítani. Persze ez csak egy lehetőség.

Így azt sem zárhatjuk ki, hogy ez az egész nem adjuk ki az olaszoknak az ügyvédnőt csiki-csuki az olasz hatóságok kérése és ez csak egy színház a maffia felé, mert így most mindent elmond dr.Sz.Edina és köt egy vádalkut az olasz hatóságokkal és életben is tud maradni, mert az olasz börtönökben a maffiától megvédeni bárkit is, az egy Rambo filmbe illene be legfőképp.

Mint azt megírtuk, az ügyvédnőt január végén ideiglenes átadási letartóztatásba helyezte a Fővárosi Törvényszék a catanzarói bíróság európai elfogatóparancsa alapján. A maffiaellenes olasz hatóságok 2017 óta nyomoztak a calabriai ’Ndrangheta nevű, a világ második legnagyobb maffiájának számító bűnszervezet nyolc tagja ellen. A titkosszolgálati eszközöket is felhasználó nyomozás során került képbe a budapesti, 57 éves Sz. Edina és az 54 éves testvére. Az olasz bűnügyi hatóságokat a Fővárosi Főügyészség és a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai segítették. Az ügyvédnő ötéves, részben titkos olasz–magyar nyomozás eredményeként került januárban az ideiglenes átadási letartóztatásba.