hirdetés

Megkeverték, és felkavarták az állóvízet Hernádi Zsolt elnök ügyében azzal, hogy sokak szerint az itthon indított pótmagánvádas eljárás nem érintette a horvátországi vesztegetési vádakat. Mint ismeretes, Ivo Sanader volt horvát államfőt azért is ítélték 10 évre többek között, mert 10 millió euró kenőpénzt fogadott el Hernádi Zsolttól. Miután Horvátországnak nem adta ki hazánk a MOL vezérét, gyorsan egy magánszemély ugyanazon ügyben pótmagánvádas pert indított Hernádi ellen. A bíróság felmentette a MOL nagy hatalmú elnökét. A MOL vezérét ügyvédje, dr. Zamecsnik Péter szerint nem lehet vesztegetés miatt sem itthon, sem Horvátországban felelősségre vonni. Ha egyszer egy ügyet, egy tényállás alapján, egy hatóság elbírált, ugyanazon tényállás alapján – így például Hernádi Zsolt nemzetközi vesztegetési ügyében – nem lehet eljárást indítani.

hernádi-orbán

Zamecsnik Péter kifejtette: a Fővárosi Törvényszék első fokon csalás és hűtlen kezelés alól felmentette Hernádi Zsoltot, a nemzetközi kapcsolatban elkövetett vesztegetés miatt indult eljárást pedig megszüntette. Az eljárás pótmagánvád alapján zajlott, amit a MOL egyik részvényese – aki korábban alkalmazottja is volt a társaságnak – azt követően indított, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség elutasította a feljelentését, amit a Legfőbb Ügyészség is jóváhagyott.

A Fővárosi Ítélőtábla másodfokú ítéletében úgy fogalmazott, hogy eljárásjogilag a pótmagánvádra nem lett volna lehetőség, mivel csak olyan bűncselekménynél van helye pótmagánvádnak, amikor közvetlenül érvényesül a sértettnél bekövetkezett kár vagy sérelem. Ezért az eljárást megszüntették – tette hozzá.

2011 novemberében ebben az ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség részletesen meghallgatta Hernádi Zsoltot, dokumentumokat csatoltak be, és 2012 januárjában a magyar ügyészség azzal szüntette meg az eljárást, hogy bűncselekmény nem történt. Bár Horvátország kérte a MOL-vezér kiadását, annak sosem tett eleget Magyarország. S maga Hernádi sem utazott ki, hogy tisztázza magát a vádak alól, ami több mint fura. Ha valaki ártatlan, annak nincs mitől tartania, úgy véljük. Persze ha attól tartott volna Herndái, hogy lecsukják, akkor miért nem jöhettek a horvátok ide, meghallgatni? S vajon miért kellett ez a pótmagánvádas ügy?  Sokak szerint azért, hogy ne lehessen felelősségre vonni ezen ügyekben.

2013-ban a magyar bíróság is állást foglalt az ügyben, megtagadta Hernádi Zsolt, a MOL Nyrt. elnök-vezérigazgatójának ügyében a horvát ügyészség által kibocsátott európai elfogatóparancs végrehajtását, mivel álláspontja szerint az elfogatóparancsot ugyanabban az ügyben adták ki, amely miatt korábban már a magyar ügyészség is vizsgálódott, és bűncselekmény hiányában az eljárást megszüntette. Tehát Hernádi Zsolt nemzetközi vesztegetéssel kapcsolatos ügyében már többször, több hatóság is állást foglalt – hangsúlyozta a jogi képviselő.