hirdetés

Kiakadtak a magyarországi húsos szakszervezetek a WHO kutatásán, miszerint a kolbász, a szalonna rákkeltő, ha sokat fogyasztunk belőle. Mint ismeretes, a vörös húsok rákkeltő hatását valószínűsítő WHO-tanulmány indokolatlanul félreinformálja a fogyasztókat, ugyanakkor az állatok tartásával, vágásával és húsfeldolgozással foglalkozók gazdasági helyzetét is ellehetetlenítheti – állítja a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács.

füstölt húsok

Nos, az ENSZ Egészségügyi Világszervezete hétfőn tette közzé a rákkutató intézetének tanulmányát, amelyben megállapították, hogy a feldolgozott hústermékek fogyasztása rákkeltő, és valószínűleg a vörös húsoké is az. A szalonna és a kolbász túlzott mennyiségű napi fogyasztása sem egészséges. Idesorolják a sertést, a marhát, a borjút, a bárányt, a birkát, a lovat és a kecskét.

A Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács mostani közleményében leszögezi: a WHO által közzétett eredmények alapján nem bizonyított, hogy a vörös húsok rákkeltő hatásúak lennének.

A szakmaközi szervezet fontosnak tartja a kutatási eredmények meggondolt, felelősségteljes értékelését és a fogyasztók tárgyszerű informálását. Rámutat arra, hogy a tenyésztésben alkalmazott genetikai fejlesztések eredményeként például a sertéshús egyes, élelmezési szempontból fontos paraméterei (zsírtartalma, koleszterintartalma, fehérjetartalma) ma már hasonlóak, esetenként jobbak is, mint bizonyos fehér húsoké.

A most nyilvánosságra hozott kutatási eredmények ugyanakkor rávilágítanak arra, hogy a húskészítmények előállítása és a konyhai elkészítés során alkalmazott műveletek során sokkal nagyobb figyelemmel kell eljárni emeli ki a terméktanács. Így az adalékanyagok túlzott felhasználását mellőzni kell, és betartani a főzés, grillezés, pácolás és egyéb előkészítési technikák szabályait.