hirdetés

Súlyos éveket kapott az MVH egykori elnökhelyettese D. Miklós és még sokan mások. Az ügyben a vádlottak padjára került a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara ex főigazgatója H.Nándor is. A hivatali maffia-ügy érdekessége, hogy a hivatal vezetői a Gyurcsány-kormány ideje alatt bevezetett szigorításoknak köszönhetően a beragadt Uniós földalapú támogatásokat csapolták meg. Ugyanis az a földtulajdonos, akinek mondjuk volt 100 forint adó vagy egyéb tartozása nem kérhette az Uniós támogatást. Mert a magyar politikai elit így döntött, érdekesen. Így pedig sok sok milliárdot kellett volna visszafizetni az Eu felé, ami érzékenyen érintette volna a politikai elitet, a majd 100 főnyi vádlott ezt a kiskaput játszotta ki. Persze adódik a kérdés a vádlottak padjára került vajon mindenki ? Hisz az eléggé nehezen elképzelhető, és eléggé életszerűtlen is, hogy a hivatalnokok ezen burtális csalást és pénzlenyúlást maguk találták ki volna ki és ehhez nem kaptak felülről egy poltikusi bólintást.

 

Mint ismeretes a nagy MVH botrányt és a földalapú támogatások lenyúlását a Fővárosi Főügyészség az egykori MSZP szakpolitikus Gőgös Zoltán által kirobbantott ügyek miatt kezdte el vizsgálni.

A baloldali politikus úgy tudjuk ezen információkat és adatokat kapta, és ő egy eszköz volt a botrány kirobbantásában és aligha tudhatta , hogy ezen EU-s pénzek csapolása bizony 2005 óta folyhatott rendszerszerűen..

Az ügy érdekessége az volt, hogy közel 100 embert vádoltak meg a hatóságok. S belebukott a botrányba az államtitkári kinevezésére váró D.Miklós is, aki a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal volt elnökhelyettese , de H. Nándor, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara egykori főigazgatója sem úszta meg az ügyet, s első fokon elég súlyos büntetést osztott ki a bíróság.

Azonban ítélet ide vagy oda az igen nehezen hihető, hogy ezen majd 100 fős szervezet felső politikai engedély nélkül ténykedett volna. Ezen Eu-s pénzeket ugyanis górcsővel nézte a NAV a politika pedig sóvárogva , hisz a földalapú támogatásokat az Unió euróban utalta és minden földtulajdonosnak járt, akinek 1 hektárnál nagyobb földje volt. Ez legfőképp a Gyurcsány kormánynak nem tetszett, hisz bevezették, hogy akinek van NAV tartózása vagy egyéb adóssága az nem kaphatja meg az Uniós földalapú támogatást, holott ilyen kitételt az Eu sosem kért. Azonban egy tollvonással rengeteg pénz maradt benn az állami kasszában. Amit pedig innen már csak le kellett nyúlni. Kivenni nem lehetett, hisz arra az Unió rájött volna. Visszautalni pedig a politikaielit ezen összegeket aligha szerette volna.

Mindezek tekintetében értjük mi, hogy van 100 vádlott és első fokú ítélet, de azért szerintünk ezen cselszövés kivitelezéséhez ezen vádlottak kicsi emberek voltak. Azt nem tudjuk, hogy vajon a nyomozók megnézték-e 2004-ig visszamenőleg, hogy ezen Eu-s pénzekből mennyit utalt vissza Magyarország ? Szerintünk nem sokat. Az eljárás során az sem derült ki, hogy a nyomozás 2004-ig visszamenőleg megnézte, hogy hány földtulajdonos helyett vette fel más az EU-s támogatást ? Nem hinnénk. A nyomozás csak 2011-ig ment vissza az időben. Pedig igen érdekes eredményre bukkanhattak volna.

A főügyészség által közölt vádirat lényege szerint egy negyvenhárom éves férfi az európai uniós agrártámogatások kifizetésével foglalkozó hivatali rendszerben dolgozott vezető beosztásban. Ő nem más, mint H. Nándor, aki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara főtitkára volt, ő az ügy egyik kulcsfigurája.

H.2011-től kezdődően a támogatások jogosulatlan megszerzése érdekében kiépített egy bűnszervezetet, hogy megszerezzék azokat az ún. területalapú támogatásokat, amelyekre jogszerű földhasználók nem terjesztettek elő támogatási igényt. A bűnszervezetbe a férfi 2012-ben bevonta egy hatvanéves, magas vezető beosztású kollégáját, aki később maga is kialakított egy külön szervezett elkövetői kört.
A névleges igénylést benyújtó cégek és magánszemélyek beszervezésében többen, köztük egy ötvennégy éves informatikus is segített. A két bűnszervezet 2011-2012-ben több mint ötszáz millió forintos vagyoni hátrányt okozott, szándékuk ennek hozzávetőlegesen a duplájára terjedt ki.

A hatóságok az elkövetést leleplezték és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatósága 2013 októberében nagyszabású akció keretében megszakította a bűnszervezet működését és megakadályozta, hogy 2013-ban is vagyoni előnyhöz jussanak.
A Fővárosi Főügyészség – több vádiratában – társtettesként, bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette, befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt száztizennyolc személy ellen emelt vádat összesen. Egy személy pedig elhunyt a vádemelést követően.

A bíróság – nagyobb részt vád szerint – bűnösnek mondott ki száztizenöt személyt, és különböző büntetéseket – letöltendő, felfüggesztett szabadságvesztéseket, pénzbüntetéseket – szabott ki, valamint több mint százmillió forint értékben vagyonelkobzást alkalmazott.

D.Miklós az MVH volt elnök helyettese hét és fél év börtönbüntetésre, nyolc év közügyektől eltiltásra és hatmillió forint pénzbüntetésre; H.Nándor nyolc év tíz hónap börtönbüntetésre, hárommillió forint pénzbüntetésre és kilenc év közügyektől eltiltásra ítélte.

Az ügyészség nyolc vádlott letartóztatását kérte a másodfokú eljárásra, de a bíróság végül csak három személlyel szemben alkalmazott kényszerintézkedést, bűnügyi felügyelet alá helyezve őket.

Az ítélet nem jogerős.

(Csákány )