hirdetés

Az Esti Újság úgy tudja, hogy egy a Fideszhez és a kormány egyes tagjaihoz nemrég még közeli biztonsági szolgálat találta meg a profi lehallgató és adattovábbító poloskát az Eötvös Károly Intézet számítógépes hálózatában. Az ügy miatt Majtényi László volt ombudsman, a Közpolitikai Intézet vezetője nem tesz feljelentést, mert bizonyos információkat jobb, ha más nem tud. Bár állítólag az ügyeletes feljelentőnek tartott kormányszimpatizáns Tényi István már ezt megtette.

poloska Eötvös Károly intézet

Az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet irodájának helyet adó bérházba több, biztonsági zárral ellátott ajtón át lehet csak bejutni, csakúgy, mint a helyiségekbe, de a poloskát elhelyező profi kezeknek mindez sikerült. Azt, hogy kinek és miért állt érdekében a Fidesz-kormányt oly sokszor kritizáló és élesen bíráló Majtényiéket figyelni és lehallgatni, pontosan nem tudni, de azért sejteni azért lehet. A poloska gyártmányából pontosan lehet tudni, hogy kik használnak ilyet, hisz a vasárnaponként már újra nyitva tartó boltokban ezek azért nem igazán kaphatóak.

Erőszak nélkül ment be az ismeretlen. Igaz, több zárunk is elromlott, ami egy szakember szerint illegális behatolást is jelezhetett – mondta az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet elnöke.

Várhatóan nem tesznek feljelentést a talált szerkezet miatt Majtényiék. Megfontolandó ugyanis, van-e értelme a feljelentésnek, hiszen akkor át kellene adni a bűnjelet, tanúvallomást kellene tenni. Egy ilyen ügyben ugyanis vannak olyan információk, amelyeket az ember nem ad tovább; például nem szeretném elárulni, ki segített megtalálni a poloskát.

Az Esti Újság úgy tudja, egy magánkézben lévő biztonsági szolgálat állt rendelkezésére az intézetnek, amely egykoron szebb napokat látott és igen közel volt a Fidesz-kormányhoz is, és annak bizonyos tagjaihoz.

Az biztos, hogy aki Majtényi Lászlóékat lehallgatta, egyértelműen bűncselekményt követett el, mert az intézetben semmi olyan nem történik, ami alapot adhatna jogszerű lehallgatásra, ha volt engedély a lehallgatásra, ha nem volt.

Az intézet az alábbi közleményt is kitette közösségi oldalára.

„Az elmúlt napokban gyanús készüléket találtunk az irodánkban, amely a távközlési vezetékeket, többek között a wifit fogta közre, a más funkciót ellátó kábelárnyékoló doboz helyett. A szerkezetet egy anonimitást kérő szakértővel megvizsgáltattuk, aki azt mondta, hogy szerinte olyan nehezen beszerezhető készülékről van szó, amely adattovábbításra alkalmas. Nem tudjuk, hogy a szerkezet kitől származik és hogyan került az irodánkba, mindenesetre biztosan állíthatjuk, hogy nincs senki előtt titkolnivalónk. Honlapunkon az összes tevékenységünkről, elkészült anyagainkról és gazdasági beszámolóinkról találsz információt.”

(Fotó: Eötvös Károly Intézet)