A demokrácia napján diákok és tanárok ezrei tüntettek Budapesten
2023-09-15 21:24
Több ezren tüntettek ismét Budapesten diákok, tanárok közösen. a demokrácia napján A demonstrálók szerint tanítani menő és a demokrácia is menő de a 13 éve tartó hazugságokból és az oktatás szándékos leépítéséből már mindenkinek lege van. A demonstrálók a megmozdulást egy perc néma emlékezéssel kezdték, mert a Tanítanék mozgalom alapítója Imre Varanyi Szilvia pár neje elhunyt.
„Nagyon dühösek vagyunk. És reméljük, hogy ti is” – kezdték mondandójukat a Kossuth téren a demokrácia napi tüntetés szónokai.
Tizenhárom éve nem szól másról a politika és a közélet, mint a hazugságokról, és az utálkozásról – mondta Zelenák Dzseni. Felszólalt Törley Katalin, a Tanítanék mozgalom aktivistája is.
Egy klasszikus, Beethoven Egmont-nyitányának hangjaira áramlott be a tüntető sokaság a Kossuth térre, ahol némi várakozás után legelőször egy perc néma csenddel emlékeztek Imre Varanyi Szilviára, az Eötvös Gimnázium tanárára, a Tanítanék mozgalom alapítójára, aki a hét végén halt meg tragikus hirtelenséggel.
Törley Katalin tanár, a Tanítanék aktivistája arról beszélt, hogy bár „az elmúlt évek, s különös és csodálatosan hosszan kitartott pillanatként az elmúlt több mint másfél év, az oktatási rendszer jobbításáért szervezett kiállásoktól volt hangos. S az eredmény? További elnyomás.” Azonban az Európai Parlament díjazta a közoktatásért folytatott küzdelmüket, s a napokban az Európai Civil Fórum különdíjjal ismerte el a magyarországi tanárok, diákok és szülők összehangolt küzdelmét.
Törley Katalin a díjat Imre Varanyi Szilvia emlékének ajánlotta, s azt mondta, erőt ad neki Szilvi emléke, ereje, munkája ahhoz, hogy tovább vigyük az ügyünket, s megmaradhassunk ennek a sokszínű, gazdag, összekapaszkodó közösségnek.
S bár a demokrácia napja alkalmából gyűltek össze, azonban most egy „egyre jobban bebetonozott autokráciában, sőt, mondjuk ki, diktatúrában élünk”. A hatalom tétlenül nézi, sőt, bátorítja az intézményes rasszizmust, a roma gyerekek tízezreinek megbélyegzését és kirekesztését, a sérülékeny csoportokat az élet minden területén megvetéssel, hideg kegyetlenséggel kezeli.
Törley Katalin ezzel szemben azzal hisz, hogy tanulni és tanítani menő, demokráciát csinálni menő.
„Le a diktatúrával!” – fejezte be beszédét a tanárnő.
Zelenák Dzseni az Egységes Diákfront szóvivője legfőbb üzenete, hogy a csend nem rend, „Hagyd, hogy a bordáidat belülről szétrepesztő fájdalom kitörjön belőled!”.
Nem maradhatott el a diákmozgalom himnuszává nemesült Mi vagyunk a Grund eléneklése sem .
Perlaky Borsos Noel, az egységes Diákfront szővivője költői kérdést tett fel:
„Csendben szeretném megkérdezni, hogy hol van a Nemzeti Ifjúsági Tanács. Merre van a HÖOK? Az oktatás már nem nemzeti? Az ifjúsági tanácsot esetleg nem zavarja, hogy tinédzsereket fújnak le könnygázzal és vernek meg gumibottal? A hallgatói önkormányzat csak hallgatni képes már? A megalkuvás gyávaság, aki bátor, az velünk van!”
Ezután, minden bizonnyal megrendezett fordulat zajlott le a színpadon. Perlaky Borsos Noel lezárni készült a tüntetést, amikor fellépett a színpadra Lili, a Fridays for Future klímamozgalom aktivistája, aki azon nyomban megnyitotta a Fridays for Future tüntetését.
„Azért vagyunk ma itt, mert mi is diákok vagyunk. A magyar közoktatásban tanulunk. Célunk, hogy a környezeti nevelés megjelenjen az oktatásban, de ez a jelenlegi rendszerben nem lehetséges az arra méltó formában. De hogy miért nem? Mert nem, hogy nincsen környezetvédelmi minisztérium, oktatásügyi minisztérium sincsen! Szóval érthetitek, hogy mi is dühösek vagyunk. Nagyon dühösek vagyunk. És reméljük, hogy ti is.”-mondta Lili.
A tömeg tovább vonult a Lánchíd felé és az Alagút is zengett a tüntetőktől.