hirdetés

Az Esti Újság úgy tudja, hogy a rendőrség a migránsokat az ország több pontjára viszi buszokkal Szegedről szigorú biztonsági intézkedések között, ahol regisztrálják és nyílvántartásba veszik a tiltott határátlépőket. Így Győrbe és Tatabányára is buszok tucatjai hozzák a migránsokat újjlenyomatot adni nap mint nap. Majd innen mindenki mehet ahova akar, busszal, vonattal  a megadott menekült táborba, ami az ország másik végén van. Hogy mi értelme a plusz utaztatásoknak nem tudni. Mint ahogy azt sem tudni mi értelme van az így keletkezett plussz pénzkidobásnak, hisz a buszokat bérelni kell, üzemanyagot kell bele tenni, a sofőröket fizetni kell és bizony egy Szeged –Győr távolság napi közel 1000 kilométer is lehet egy egy busznak, ami a kilométerenként 220 forintot számolva bizony nagyon szép summa. Feltehetőleg a menekültek nyílvántartásba vételér Szeged már nem bírta sem erővel, sem máshogy.  

 menekült 2

A közösségi oldalakon rendre előkerül, hogy talán direkt utaztatja a kormány az országban azokat a szerencsétleneket, akik már így is több ezer kilométert tettek meg gyalog, amíg ide eljutottak az Unió peremére. Azaz Szegedről tucat számra indulnak buszok migránsokkal zsúfolva Győrbe, Tatabányára, Pécsre és sok sok más városba. Ahol aztán leveszik a menekültek újjlenyomatát és adatait. Az Esti Újság Úgy tudja már nyilatkozni sem kell nekik arról miért jöttek el hazájukból és részletes vallomást sem várnak a migránsoktól a rendőrök. Sok helyen előre meg van írva már minden csak a menekültek adatait írják be, ami nem biztos, hogy jó megoldás, és nem is biztos, hogy teljesen legális megoldás.

Mindezt több tolmács is megerősítette kérdésünkre, hogy valóban így van-e.

A BM BAH szerint pofon egyszerű az oka a szállításoknak: „a menekültügyi eljárás során lehetséges regisztrációs pontok (mint indulási hely): Szeged, Békéscsaba, Kiskunhalas, Nyírbátor, Debrecen, Tatabánya, Budapest, Pécs, Győr. Ezekről a regisztrációs helyekről történik a kérelmezők útnak indítása a kijelölt befogadó intézménybe.”

Vagyis a menekültek, miután átjöttek a határon, hivatalos ügyintézés miatt utazgatnak szanaszét. Persze az nehezen érthető laikus szemmel, hogy miért nem lehet, mondjuk Szegedre nagyobb kapacitással egy bevándorlási hivatalt kitelepíteni. Mindenesetre ennek az utaztatásnak is következménye, hogy a menekültek jó része nem is jut el egyetlen táborba sem. Ráadásul ezen utaztatások rengeteg pénzbe kerülnek. egy egy busz naponta ezer kilométert tesz meg, ami alsó hangon is majd háromszázezer forintba kerül. Hangsúlyozzuk egy busz. De naponta minimum tíz de inkább húsz buszra van szükség csak a migránsok szállításához. Mindez pedig így komoly pénzkidobásnak tűnik, hisz naponta minimum 2 millió forintért utaztatjuk a menekülteket. Azaz a legjobban a buszos cég jár ebből. Hisz van fix munkája és rengeteg menekült.

Jelenleg a BAH adatai szerint naponta 800-1000 menekült érkezik Magyarországra. A befogadó állomásokon 64 fő, míg a Menekültügyi Őrzött Befogadó Központban 73, többségükben közalkalmazott dolgozik. Persze a hivatal hozzáteszi, hogy ennek a mindössze 137 embernek a munkáját közfoglalkoztatottak is segítik. Abban is szemérmes a BAH, hogy mi az, ami hiányzik náluk. Erre a kérdésünkre mindössze azt a kurta választ adták, hogy „a Hivatal a jogszabályoknak megfelelően biztosítja a kérelmezők számára a szükséges ellátást.”