hirdetés

Újabb három gyanúsított került előzetes letartóztatásba a Schadl-Völner maffia jellegű bűnügyben. A korrupciós botrány kapcsán a bíróság most olyan személyeket helyezett előzetesbe, akiket az ügyészség kérésének ellenére pár hete nem látták indokoltnak.

 

Sikeres volt a Központi Nyomozó Főügyészség fellebbezése, a bíróság további három embert előzetes letartóztatásba helyezett a Schadl-Völner korrupció botrány ügyében. A most letartóztatott gyanúsítottak esetében a bíróság másodfokon egyetértett a vádhatósággal és indokoltnak tartotta az érintettek legsúlyosabb kényszerintézkedésének elrendelését. Azaz előzetesbe kerültek.

Első körben Schadl György, továbbá a gyakran csak „gazdámként” említett R. Róbert, valamint a végrehajtói kar elnökének sofőrjét tartóztatták le, bár az ügyészség összesen 6 embert akart rács mögött látni. A bíróság elsőre azonban elutasította a három, meg nem nevezett ember letartóztatását, de a főügyészség fellebbezése után megváltoztatta a döntést.

Mint ismeretes Völner Pált, az Igazságügyi Minisztérium azóta lemondott államtitkárát tízmilliós nagyságrendű kenőpénz elfogadásával gyanúsítják és a nyilvánosságra került lehallgatások alapján befolyással üzérkedéssel és minden bizonnyal meggyanúsítják, hisz a barátja kétes kéréseit teljesítette, közbenjárt ezek elintézésében .

A pénzt a Fideszes államtitkár Schadl Györgytől, a Magyar Bírósági Végrehajtó Kar korábbi elnökétől kaphatta, aki pedig összességében százmilliós nagyságrendű visszaélés-sorozatban érintett az ügyészség gyanúja szerint.

( Horváth )