hirdetés

Izgalmas volt most is Portik Tamásnak és társainak a pere. Volt itt minden kérem. Mint kiderült a terheltek védekezéséből a rendőrségnek szinte minden robbantáshoz és leszámoláshoz valamiféle köze volt. A jelenlegi belügyminisztert Pintér Sándort is osztották rendesen, ő rendelte meg Portik szerint az Aranykéz utcai robbantást. S az kiderült Orbán gyermekével járt egy osztályba Portik gyermeke is, így igen jól ismeri a miniszterelnököt is személyesen. Tény kérdése, hogy egy másik gengszter vezérrel szerepelt 2006-ban egy fotón Orbán, anno a rendőrség által csak a fekete sereg vezérének nevezett  M. Róberttel.

portik_tek

Ismét izgalmas volt Portik Tamásnak a pere. Azaz a Fenyő gyilkosság és az Aranykéz utcai véres merénylet immáron összevont eljárása. G. Judit, az 1998-ban felrobbantott vállalkozó Boross Tamás özvegye vallomásában arról beszélt, nem tud róla, hogy egykori férje tartott, vagy félt volna a gyilkosság megrendelésével vádolt Portik Tamástól. Állítása szerint Boros inkább attól a Radnaitól és körétől félt, akik az ügy bűnbánó és a nyomozókkal készségesen együttműködő gengszterei. A felrobbantott vállalkozó ex neje megjegyezte, ismerte Tanyi Györgyöt is, aki egyszer személyesen őt is megfenyegette.  Szóba került, az áldozat egyetlen egyszer megemlítette Pintér Sándor belügyminiszter nevét is. G. Judit azt vallotta, amikor eldőlt, hogy 1998-ban Pintér Sándor kerül a Belügyminisztérium élére, ex-férje, Boros kijelentette: „neki vége”.

 

Portik  fővádlott le is csapott rögtön ezen jelentésre. Észrevételében meg jegyezte, hogy ki tudja hányadszor hangoztatja de, tudomása van arról, hogy Pintér Sándor adott parancsot az Aranykéz utcai robbantásra. Portik szerint „ilyen akció”rendőri segítséggel és beleegyezéssel elképzelhetetlen lett volna, és a rendőrség több gyilkosságban is részfeladatokat látott el”.  Portik azt is nehezményezte, hogy az ellenük folyó nyomozás és jelenlegi eljárás is a „szereplők kicserélésével zajlik”. A harmadrendű vádlott újból előszedte a BRFK életvédelmi alosztályának volt vezetőjét, Doszpot Péter elődjét, Chilkó Ferencet is, „akinek a környezetében többször történtek gyilkosságok és erőszakos cselekmények” – tette hozzá Portik.

A tárgyaláson meghallgatták Boros Tamás egyik közeli hölgyismerősét is, aki elmondta,az üzletemberen a halála előtt elhatalmasodott a paranoia. Rettegett minden ellenségétől, akikről a tanú megjegyezte, “nem az volt a kérdés, hogy kivel van Boros haragban, hanem hogy kivel nem”. A tanú arról is beszélt, hogy Boros személyesen is találkozott 1997-ben Portikkal és Radnai Lászlóval, akikről dühösen megjegyezte, hogy üzleti-elszámolási vitájuk van és „milyen szarháziak, hogy átverték”. A tanú elmondta azt is, Radnain és Portikon kívül Boros félt a rendőrségtől, saját feleségétől, illetve Pintér Sándortól is, akivel összefüggésben azt mondta, „fejétől bűzlik a hal”. Boros neki azt mondta, hogy ő egy „rendőrháború áldozata”, és „ebben a játszmában csak egy sajt az egérfogóban”.

Portik a tanú által elmondottakhoz hozzáfűzte, hogy Pintérnek 1998-ban létkérdés volt, hogy hatalomba kerüljön, mivel egy MSZP kormány alatt letartóztatták volna, ehelyett Sándor István Papa került rács mögé. Megjegyezte azt is, ismeri Orbán Viktort, és állítása szerint személyesen is találkozott a 90-es évek közepén a miniszterelnökkel, mivel gyermekeik egy általános iskolába, egy osztályba jártak.

Persze Orbánt más maffia főnökök is jól ismerték. legalábbis előszeretettel fotózkodtak  a Fidesz vezérével. Mint az közismert 2006. március 20-án közölte a 168 óra Online szerkesztősége azt a fotót, ahol egy igen kemény gengszternek tartott személlyel M. Róberttel látható egy fotón Orbán Viktor jelenlegi miniszterelnök. Egy rendőrségi szakértő eképpnyilatkozott anno a 168  Órának.

Magyar Róberten kívül is van köztük olyan, aki tagja szervezett bűnözői körnek, ült is. Zsarolásért, önbíráskodásért, súlyos testi sértésért és hasonlókért. Néhányuk viszont büntetlen előéletű, tisztességes polgár és sportember.

Elgondolkodtató, hogy Orbán mindkét vállán nyugszik egy-egy kéz. S ilyen mozdulathoz azért kell némi nexus – ha nem is közös gyerekkor, de minimum egy dumálós esti sörözés. A  fotó 2004. január 17-én olimpiai bajnok ökölvívónk, Kovács Kokó István Boksz utca nevű vendéglőjében gyűlt össze társaság megünnepelni Erdei Zsolt Karlsruhéban aznap este szerzett profi világbajnoki címét.

M. Róbert egy óbudai biliárdterem előtt 2003 augusztusában tizenkét lövéssel kivégeztette H. Antalt, alvilági nevén Ragyás Tónit. A rendőrség csak másfél évvel később fogta el a feltételezett elkövetőt, egy albán férfit. Emellett egy mátészalkai vállalkozóhoz M. Róbert 2004-ben leküldte tizenkét emberét, azok lövöldöztek is a „célpont” udvarán. Aztán a XV. kerületi Colosseum Casinonál önbíráskodott, pontosabban mondva lövöldözött, Radnai egyik emberére. De itt egy alkalmazottját is combosan elverte M. Róbert.

Portik azzal vádolta meg a miniszterelnököt Orbán Viktort, hogy tudott az 1998-as választások előtti önrobbantásokról, azaz a székházrobbantásokról, amire„Pintér adta ki a parancsot”. A belügyminiszterrel kapcsolatban a vádlott elmondta még, hogy az Aranykéz utcai robbantás után éppen akkor tűntek el kamerafelvételek, cellainformációk és híváslisták, amikor ő irányította a rendőrséget. De az egykori olajos újra beszélt az 1996-os Lakatos-merényletről is, megemlítve, hogy a helyszínen megjelent belügyér bizonyítékokat tüntetett el.

Azt azonban mindenképp érdemes Portik szavaihoz hozzáfűzni, hogy az elkövetőről készült kamerafelvételek a több tanúvallomás szerint az energolossal jó viszonyban lévő Doszpot Péter hivatali ideje alatt tűnt el a BRFK-ról.

Nos Portik mondatai kemények és megdöbbentőek. Megdöbbentőek, mert picit érthetetlen, hogy ha és amennyiben ezen vádak igazak lennének, akkor miért nem ezekről beszélt anno az azóta meghurcolt és gyanúba kevert  titkosszolgálati vezetőknek többek között  Laborc Sándornak ?