Igencsak fura drog-ügyben fejezte be a nyomozást az NNI miskolci szervezete. Lelepleztek egy drog-bandát, amiben van minden mint a vursliban. Van itt vádalku, aztán van benne olyan is, hogy egy ügyvéd átverte a védencét, vádalkut kínált, majd a gyanúsított vallomását pénzért árulta, van benne lefoglalt drog majd egy kilónyi és van benne 599 kilónyi virtuális drog is. Azaz soha sehol nem látott kábítószer. S van rengeteg üzenetváltás is de, hogy az kik között zajlott többnyire nem tudni. De többen ezen nem azonosított üzenetek miatt keveredtek az ügybe és vannak előzetes letartóztatásba.
Hamarosan vádat emelhetnek annak a bűnbandának a tagjaival szemben, akik több mint kétmillió euró értékű külföldről beszerzett kábítószerrel kereskedtek az ország különböző pontjain.A KR NNI miskolci nyomozói még 2020 végén kezdtek nyomozásba a drogkereskedő csapattal szemben. 2021 januárjában két férfit, a kecskeméti F. Krisztiánt és a budapesti G. Károlyt fogták el a rendőrök, majd tavaly októberben három budapesti lakost, P. Csabát, V. Szabolcsot és H. Tamást. Később pedig még nyolc férfit.
A mostani hír különlegessége, hogy a védőügyvédek a médiából értesültek arról, hogy befejeződött a nyomozás és a gyanúsítottak is.
A rendőrség feltételezése szerint a tagok egy titkosított platformon keresztül tartották egymással a kapcsolatot. Ezen applikáción belül azonban nyíltan beszéltek egymással, teljes mértékben bízva annak titkosságában és a hatóságok előtti rejtve maradásában. A különböző drogokat Szerbiából, Ausztriából és Németországból hozták Magyarországra.
Nos ez az applikációs bizonyíték igencsak gyenge, amit a rendőrség lefoglalt, mert maximum egy ember bűnösségét bizonyítja, mert hivatalosan nem tuti, hogy akik egymás között kommunikáltak, azok a most előzetesben lévő gyanúsítottak vagy más személyek ? Az Esti Újság úgy tudja, hogy két előzetesben lévő gyanúsított esetében ez az üzenetválásra, applikációs kommunikációra sem vádalkus terhelő vallomás, sem más nincs a rendőrök kezében, mégis 9 hónapja ülnek előzetes letartóztatásban.
Az NNI közleménye szerint a dílerek a drogot az alábbi árlista alapján szerezték be. A marihuánát kilogrammonként 2500, az amfetamint 1500, a kokaint 38 ezer euróért, míg az amfetaminolaj literenként 1900 euró volt. Ezeket a drogokat aztán később felütötték koffeinnel, glutaminnal vagy benzokainnal a minél nagyobb haszon érdekében. Így a külföldről behozott több mint 600 kg droggal annak többszörösét tudta keresni az F. Krisztián által irányított bűnbanda.
A nála tartott kutatásnál a rendőrök jelentős mennyiségű kokaint, annak felütéséhez használt anyagokat, fóliázógépet és vákuumfóliákat, valamint egy éles, Mod 70 típusú pisztolyt is találtak, illetve több mint 13 millió forintot. A szervezetben alatta álló tagoktól is foglaltak le a nyomozók kábítószert, mobiltelefonokat, nagy értékű autót, illetve több mint egymillió forintot, ami az egyik gyanúsított bérelt lakásának a bérleti díja volt, így szegény főbérlő nem lett kifizetve.
A közel egy évig hierarchikusan működött szervezet vezető pozíciójú tagjait kábítószer-kereskedelem, míg az alsóbb szinteken lévő embereket kábítószer birtoklása miatt hallgatták ki gyanúsítottént. A kábítószer-kereskedelemmel foglalkozó bűnbanda által használt titkosított platform elemzése során azonban még egy súlyosabb bűncselekményre is fény derült.
Ezen az applikáción keresztül ugyanis F. Krisztián felbérelt egy férfit, hogy megölesse egyik ismerősét. Így a kábítószer-kereskedelmen túl emberölés előkészülete miatt is gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók, illetve a pisztoly okán lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés miatt.
F.Krisztián esetében az Esti Újság úgy tudja, hogy korábbi védője csúnyán csőbe húzta. Azt ígérte a budapesti sztárügyvéd, hogy elintézi a vádalkut neki, tegyen beismerő vallomást és mondjon el mindent. A férfi hitt a korábbi maffia ügyekben főszerepet játszó pentitók ügyvédjének, azonban a vádalkuból semmi nem lett. Sőt ezen sztárügyvéd a férfi vallomását pénzért árulta másoknak, akiktől ezért súlyos milliókat kért. Az eset miatt úgy tudjuk nyomozás van folyamatban, Miskolcon. Azonban eddig egyetlen egy tanút sem hallgattak ki, ami érdekes. Pedig, ha F.Krisztián ügyvédje tényleg ezt tette, akkor a gyanúsított férfi beismerő vallomása érvénytelen, s így ez az 600 kilogrammos virtuális drogfogás sem lesz sikertörténet, és több gyanúsított is fellélegezhet.
F.Krisztián és három társa – P. Csaba, V. Szabolcs és H. Tamás – letartóztatásban várja ügye folytatását, míg G. Károly bűnügyi felügyelet alatt áll. Az ügyben szereplő további nyolc gyanúsított szabadlábon védekezik. A rendőrség lezárta a nyomozást, így már az ügyészségen van az ügy.