hirdetés

Kisebb csoda. 1972 után újra Európa-bajnokságon a magyar futballválogatott. Így 43 év után szerepelhet ismét nemzetközi tornán, kontinensviadalon a magyar nemzeti csapat. Csak ne emeljünk szobrot a fiúknak és ne magasztaljuk őket a mennyekig. Szép volt, jó volt, ügyesek, de itt volt az ideje, és egyben már kötelességük is volt egy kijutás. 

priskin

Fantasztikus hangulatban, telt ház előtt kezdődött a magyar válogatott számára az elmúlt évtizedek legfontosabb mérkőzése. Bernd Storck  csütörtöki, Oslóban 1-0-ás győzelmet aratott együttes védelmén nem változtatott, így a 101. válogatottságán pályára lépő – ezzel az örökrangsor élén Bozsik Józsefet beérő – Király Gábor előtt ugyanaz a négyes kezd. Azaz hiába járt le Juhász Roland eltiltása, nem került a kezdőcsapatba. A középpályán ezúttal is bizalmat kapott az első találkozót eldöntő Kleinheisler László, az eltiltott Gera Zoltánt Nagy Ádám, míg Németh Krisztiánt Lovrencsics Gergő váltja. Elöl Szalai Ádám helyett Priskin Tamás lépett pályára.

Nagy iramban kezdődött a mérkőzés, a norvégoknál volt többet a labda, de az első negyedórában nem jelentettek veszélyt a magyar kapura. Láthatóan a Bernd Storck együttese a gyors kontrákra rendeződött be, és ez a 15. percben góllá érett. Kádár fantasztikus, 50 méteres passzával Priskin ugrott ki a bal oldalon, aki egy visszacsel után 15 méterről irtózatos nagy gólt ragasztott a bal felső sarokba.

Az első nagy Király-védésre a 28. percig kellett várni, aki Aleesami hétméteres lövését védte.  A 35. percben Lovrencsics fejese jelentett veszélyt, aki az ötös sarkáról vetődve fejelt nem sokkal a jobb kapu mellé. A 39. percben egy szépen kidolgozott támadást futott végig a pályán. Dzsudzsák passzát Kleinheisler remekül továbbította Priskin felé, aki az ötösig vitte a labdát, de jobb sarkos lövését Aleesami becsúszva szereli. A félidő végét megnyomták a norvégok, és kis híján gólt is szereztek. Ödegaard bal oldali szögletét Elek mellől Hovland a bal oldali kapufa tövére fejelte. Az első játékrész után egygólós előnnyel vonultak öltözőbe a csapatok.