30 év a parkolómaffiának
2014-07-02 21:35
30 éve kaptak a parkolómaffia tagjai. Letöltendő börtönbüntetésre ítélte a bíróság első fokon azon parkoló őrökre, akik napi 1000 forintért cserébe engedték ügyfeleiknek, hogy díjfizetés nélkül parkolhassanak a belvárosban.
A Fővárosi Törvényszék szerdán közel 30 évet osztott ki a zsebbe bírságoló parkolóőrök közt. A zsaruk hónapokig lehallgatták a feltételezett bandatagokat, akik flottában vásárolt telefonokon kommunikáltak egymással. Nem volt gondjuk erre a beruházásra, hiszen hetente fejenként 80-100 ezer forintot kerestek, de volt rá példa, hogy ennek a dupláját tették zsebre. A főnökök, akik ugyancsak a vádlottak padján ültek, nemcsak tudtak a dologról, de kértek is a pénzből.
Az ellenőrök, akik a parkolóőröket felügyelték, ugyancsak benne voltak a dologban. A csókosok, vagyis a beavatottak kerültek a jól fizető, forgalmas szakaszokra. A többiek a rosszabb, fárasztóbb pályákat kapták meg, aki meg nem állt be a sorba, azt villámgyorsan kirúgták – mondta el az egyik vádlott parkolóőr.
Dr. Mikó Gergely bíró az ítélethirdetés során kiemelte, hogy a vádlottak hosszú évekig folytatták tevékenységüket, s nagy összegeket zsebeltek be.
A parkolóőrök egyike, akire a legtöbb zsebre bírságolást sikerült bebizonyítani, 3 év 2 hónapot kapott, kollégái pedig 2 év 4 hónappal úszták meg. A főnök, aki az ellenőrzési osztályt vezette, 4 év 6 hónapot kapott, míg helyettese, a parkolóőrök főnöke 3 év 8 hónapot kell hogy a rácsok mögött töltsön, ha másodfokon helybenhagyják ítéletét.
A kenőpénzeket adó üzlettulajdonosokat közmunkára ítélték.