hirdetés

Újabb börtönben lévő brókerek szabadulhatnak. Hétfőn elhagyhatja a börtönt a Buda-Cash egykori vezérigazgatója és vezérigazgató-helyettese. A két vádlottnak fejenként 15 millió forint óvadékot kell letennie, hogy szabadulhasson. A brókereket azért engedték ki, mert társaik már korábban szabadulhattak, és ez sértette az esélyegyenlőséget. A két bróker ismerősöktől, barátoktól kért kölcsön, hogy szabadulhasson.  

buda cash

A Fővárosi Törvényszék a tavaly februárban kipattant Buda-Cash brókerbotrány két vádlottjának, az első rendű Varga Péter volt vezérigazgató-helyettesnek és a harmadrendű Tölgyesi Péter egykori vezérigazgatónak a házi őrizetbe engedéséről döntött 15-15 millió forintos óvadék ellenében.

Mint ismeretes, az ügyfelek és a hozzájuk tartozó bankcsoport több mint 100 milliárd forintjával elszámolni nem tudó brókercég két, bűnszervezetben, folytatólagosan, különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztással és csalással vádolt exigazgatója eddig előzetes letartóztatásban ült. A vádlottak azonban csak hétfőn hagyhatják el a börtönt, mert a pénzt letétbe kell helyezni, és erre a péntek déli döntés után már nem maradt elegendő idő. Kiengedési kérelmükről Gimesi Ágnes, a Kulcsár-ügy, azaz a 20 milliárdos sikkasztással vádolt egykori K&H-s sztárbróker büntetőperének bírája döntött.

A bírónő szerint a két vádlottnak – a büntetőügy súlya miatt – akár többet is kellett volna fizetnie. Figyelembe vette azonban azt, amivel az ügyvédek, Bánáti János és Pál Helga is érveltek, hogy a másik két, korábban előzetesben tartott vádlott, Pintér Zoltán, a Buda-Cash alapítója és Gyarmati János vezérigazgató-helyettes óvadék nélkül kerülhetett házi őrizetbe, márpedig ez a helyzet – a védők szerint – sértette a törvény előtti egyenlőség jogát.

A bírónő azt a szempontot is elfogadta, hogy a vádlottak – akik közül kettő önmagát jelentette fel a Magyar Nemzeti Banknál tavaly februárban – valószínűleg nem fognak elszökni, már csak a lábukra erősített nyomkövető miatt sem, viszont a házi őrizet megkönnyíti, hogy elemezzék az egy hete nekik átadott vádiratot, és felkészüljenek a június 30-án induló büntetőperre.

Az ötödik vádlott, az elsősorban a Buda-Cash körüli DRB-bankcsoport kiépítésén munkálkodó Pál Gyula pedig csak a büntetőeljárás elején, mindössze két napig volt őrizetben.

(Fotó: archívum, illusztráció)