hirdetés

Színjáték! – ezt mondta a Gödöllőn halálra gázolt színész B. Zsófia édesanyja, miután Sz. Lajos, az ügy vádlottja a szülők bocsánatát kérte az első bírósági tárgyaláson. A vádlott akár 13 év börtönt is kaphat.

sz.lajos színészt gázolóA tárgyalóterembe vezetőláncon vitték a vádlott férfit, akinek nemcsak Zsófi családjával, de számos barátjával is szembe kellett néznie.

Ha tudom, hogy valaki az autó alatt van, nem megyek el, az emberi élet többet jelent, mint a büntetéstől való félelem .Nincs igazság, teljes szívemből sajnálom, hogy ez történt! – mondta Sz.Lajos vádlott .

Sz. Lajos szavait a Turay Ida Színház egykori közönségszervezőjének rokonai felháborodva hallgatták. Édesanyja szerint az egész színjáték.

Azt mondom, hogy 15 hónap után bocsánatot kérni hiteltelen, ez így egy színjáték része, saját felelőssége alól próbál kibújni ez az ember! Ha ez a bocsánatkérés őszinte lett volna, akkor a tragédia utáni napokban megtörténik, nem pedig a bíróságon – szögezte le Ildikó. – Nem csak tőlünk kell bocsánatot kérni: a lányom testvérétől, a nagyszülőktől, kollégáktól, barátoktól.

A sportriporterből lett ügyész s abból ügyvédnek álló Dr. Borbély Zoltán, korrekt ítéletben bízik.
Nem szeretnénk, ha keresztre feszítés lenne az ügyből, de bízunk a korrekt ítéletben – mondta Borbély.

Mint megírtuk, B. Zsófia tavaly leparkolt édesapja háza előtt, hogy kinyissa a kaput. Ekkor próbálta az autót ellopni Sz.Lajos, ezt észrevette Zsófia, megpróbálta megakadályozni, hogy a férfi elhajtson az autóval, belekapaszkodott a kocsiba. Ez lett a baj. A férfi gázt adott, elsodorta a lányt, aki az árokba zuhant, a kocsi pedig ráborult. A gázoló elmenekült, másnap egy kocsmában sörözgetve találtak rá bódult állapotban. Azt mondta, fogalma sem volt arról, hogy valaki a kocsi alatt fekszik.

A férfit jármű önkényes elvételével, bódult állapotban való vezetéssel és halált okozó közúti veszélyeztetéssel vádolják. Ha mindhárom büntetési tételben bűnösnek találják, akkor többévnyi börtönt is kaphat.
Ugyanis míg az első tételért három évig tartó büntetés járhat, addig a másik két tételért kettőtől nyolc évig, illetve öttől tíz évig tartó szabadságvesztés is kiszabható.