hirdetés

Csákánynyéllel verték szét a fejét, majd tizenkilencszer szúrták fejbe. Az áldozat rögtön meghalt, akinek gyilkosa 1998-ban szökött Angliába, és csak tizennégy évvel később, 2012-ben bukkantak a nyomára. A Pécsi Ítélőtábla a bujkáló kegyetlen gyilkost jogerős ítélete alapján 13 év börtönre ítélte.

börtön

A kegyetlen gyilkosság még 1998 január 21-én történt. A 43 éves gyilkos és segítője – aki a férfi testőre volt – egy ismerősüket csalták a Pécset Orfűvel összekötő Abaligeti útra, egy régóta húzódó tartozás miatt. Az üzlettárs jelezte, hogy a többszöri követelés ellenére sem tudja kifizetni a pénzt, ezért a gyilkos majd tizenkilencszer késsel szúrta meg a fején és az arcán a már magatehetetlen férfit. Az áldozat a helyszínen meghalt. Az eset után a gyilkos és a testőr elmenekültek. A testőrnek nem volt szerencséje, mert még 1998 januárjában elfogták, egy évvel később bűnsegédként, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt jogerősen nyolc év fegyházra ítélték.

A napokban másodfokon is bűnösnek talált üzlettárs viszont Angliában bujkált, új személyazonossága lett, targoncavezetőként és sofőrként is dolgozott, és tizennégy év után, 2012-ben találta meg csak a Nemzeti Nyomozó Iroda. Azaz egészen jól sikerült az eltűnése, de pechjére elkapták.  Az angol rendőrök 2013 júniusában szállították Magyarországra a brutális gyilkosság részesét.

A férfit májusban ítélte el első fokon a Pécsi Törvényszék. Akkor is 13 évet kapott. A vádlott nem tett vallomást, és azt állította, hogy nem volt a helyszínen a gyilkosságkor. A bizonyítékok ellene szóltak, ügyvédje azonban fellebbezett, ezért az ügy a Pécsi Ítélőtáblához került.

A napokban mondták ki a jogerős ítéletet másodfokon is. A pécsi csákányos gyilkos jogerősen 13 év börtönt kapott és 10 évre eltiltották a közügyektől.