hirdetés

Úgy tűnik, az országgyűlési képviselők vagy isszák az üzemanyagot, vagy sokat fogyasztó limuzinokkal járnak. A parlament költségvetésében ugyanis olyan benzinszámlák is vannak, amelyek első hallásra horrorisztikusak. Összesen 125 milliót fizetünk csak tankolásra a honatyáknak, ami elképesztő.  Az egyik legtöbbet tankoló honatya a fideszes Tilki Attila.

auto tankolas

Az Országgyűlés Hivatalától kikért adatokból az derült ki, hogy  hogy október végéig már 125 millió 742 ezer forintot tankoltak el a politikusok. A képviselők közül a fideszes Tilki Attila egymaga 1 748 972 forintot, aki ezzel a legtöbbet furikázó vidéki képviselők listáján az előkelő dobogós, második helyet szerezte meg. Mindezen nagy benzinköltség azért is érdekes, mert a parlament egy 55 négyzetméteres lakást bérel a fehérgyarmati képviselő számára a VIII. kerületben, havi 185,5 ezer forintért, tehát a toplistás üzemanyag-térítése mellett egy évre 2,2 millió forintnyi lakástámogatáshoz is jut. Tilki Attila képviselő egyébként az egyik legcsöndesebb, alig szólalt fel.

A legtöbb benzinpénzt felvevő vidéki képviselők listavezetője egyébként a szocialista Legény Zsolt, aki szintén rászorul egy XIII. kerületi, közpénzből fizetett 35 négyzetméteres albérletre, havi 164 ezer forintért. Ő viszont legalább nem csak melegedni jár a Parlamentbe: idén eddig 74-szer szólalt fel.