hirdetés

Az egyik repülőgépfigyelő oldalon megjelent egy kép arról az Airbus A319-es utasszállítóról, amit állítólag a Magyar Honvédség vehetett meg a nemrég becsődölt Air Berlin légitársaságtól.

 

magyar air oneA képre rátaláló Magyar Nemzetnek  egy kormányzati forrás azt mondta, hogy katonai szállítógépeket veszünk, nem kormánygépeket. Ezeket pedig jövő tavasszal mutatják be. A lap korábbi információja szerint a honvédség két ilyen gépet vesz.

A fénykép a csehországi Ostravában készült, a gépe a leírásban Maďarský Air Force One-nak, vagy  a magyar légierő első számú gépének nevezik. A Magyar Nemzet szerint az Airbus ideiglenes máltai lajstrommal érkezett Csehországba Olaszországból, ahol a római Fiumicino repülőtéren megkapta a magyar festést. A katonai jellegre utal az is, hogy a gép szürke lett, de a fotózásokra magyar felségjelek és feliratok még le voltak matricázva rajta. A gépet valószínűleg Ostravában építik át a vállalati gép konfigurációra, hogy megfeleljen a magyar igényeknek.

A kormány a gépek beszerzését jelentősen megkönnyítette magának,ugyanis a külön szabályok szerint nem kell közbeszerzést kiírni, a nemzetbiztonsági kockázatokra hivatkozva gyakorlatilag semmit sem kell előzetesen nyilvánosságra hozni a vásárlásról.