hirdetés

Újabb Viking hajó szenvedett balesetet a Dunán. Pénteken hajnali 3:40 körül balesetet szenvedett egy kirándulóhajó Komáromnál, a Dunán – tájékoztatta a Paramétert a közlekedésügyi minisztérium. Tizenegy embert kórházba kellett vinni. A Hableány tragédiát Budapesten 2019-ben szintén egy Viking hajó okozta, amelyben 26 ember halt meg.

 

A Viking nevű kirándulóhajó egy vasúti híd pillérének ütközött. A közlekedésügyi minisztérium először arról tájékoztatott, hogy hét személy könnyebben megsérült, később azonban Andrej Doležal tárcavezető közölte, a sérültek száma 11-re nőtt.

A történtek után nyolc személyt szállítottak kórházba. Alena Krčová mentőszóvivő a TASR-rel közölte, hogy mindenki eszméleténél volt, többségében felszíni sérülésekről van szó, de volt, aki nyaki vagy hátfájdalmakra panaszkodott, két személy pedig zúzódásokat szenvedett a mellkasán. A szóvivő szerint további sérültek a saját lábukon mentek kórházba.
A balesetet követően a hajó a komáromi állami kikötőbe úszott.

A járműnek jól láthatóan megsérült az eleje, valamint a radarja. Az illetékesek jelenleg is vizsgálják a kár mértékét. A minisztérium szerint sem üzemanyag, sem más veszélyes anyag nem került a folyóba.

A baleset oka vélhetően a kapitánynál hirtelen fellépő egészségügyi probléma volt, pontosabbat viszont csak a vizsgálat lezárását követően tudnak mondani.

A Viking flottájának egy másik kirándulóhajója, a Viking Sigyn ütközött 2019-ben a magyar Hableány sétahajóval
Budapesten, a Dunán. Az eset során 26 ember életét vesztette, hét koreai személyt sikerült kimenteni a folyóból.

 

( Predrag M.)