Szalay keze a kormányra görcsölt
2016-01-05 07:36
A negyedik helyen zárta a hétfői, hatodik szakaszt a magyar Opel-csapat. Összesítésben azonban maradtak a nyolcadik helyen Szalayék az Africa Race versenyen. A mezőny a régi klasszikus Dakar-útvonalon halad.
Az Opel Dakar Team tájékoztatása szerint az első mauritániai versenynapon 617 kilométer volt az össztáv, ebből 174 kilométer a mért szakasz. A rendkívül gyors etapon gyakran 180-190 kilométeres óránkénti sebességgel haladtak a járművek, ami ilyen nehéz körülmények között egyáltalán nem megszokott. A magyar egységnek ez nem okozott gondot, így eddigi legjobb részeredményét produkálta.
Szalay Balázs elmondása szerint a nagy tempó miatt a hétfői nap ugyanolyan fárasztó volt számukra, mint egy 450 kilométeres pálya.
Nagyon-nagyon gyors szakasz volt, emiatt annyira észnél kellett lenni, hogy szinte rágörcsöltek az ujjaim a kormányra. De így is a cél előtt 3 kilométert kóboroltak, mert eltévedtek – mondta Szalay.
Nem szeretem, amikor egy terepralipálya ennyire gyors. Ez már-már olyan volt, mint egy ralis gyorsasági, azzal a különbséggel, hogy a ralisokkal ellentétben mi nem ismerjük a pályát. A negyedik helyünk nagyon jó, de most jönnek a király szakaszok – mondta Bunkoczi László.
A kamionosok között a Kovács Miklós–Czeglédi Péter–Ács László trió kategóriájában ötödikként ért célba, az összetettben pedig negyedik helyről várja a folytatást.