hirdetés

Mindenképpen bekerülnek azok a salgótarjáni kamaszok, akik nemrég égő benzint locsoltak az egyik főútra, mert ilyenre eddig nem volt példa Magyarországon. A 16 és 27 éves vicces fiúk szerencsére lebuktak. A piromán elkövetők örülhetnek, ha három évnél kevesebb büntetéssel megússzák . Tény, hogy nem volt poénos a tettük.

 

Égő benzint locsolt az úttestre Salgótarjánban három férfi egy felüljáróról, hogy kárt tegyenek az arra haladó autókban, közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság megbízott sajtóreferense napokkal ezelött.

A főkapitányság közlekedésrendészeti osztálya közúti közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény miatt folytat eljárást két 16 és egy 27 éves férfi ellen. A megalapozott gyanú szerint a két fiatalkorú és a felnőtt férfi vasárnap az éjszakai órákban Salgótarján belterületén, a Bem úton lévő vasúti felüljáróról a felüljáró alatt lévő úttest aszfaltjára két ásványvizes palackból benzint locsolt. A benzint locsolás közben meggyújtották, hogy az arra közlekedő gépjárművekben kárt okozzanak. Mindezt az arra haladó, szolgálatot teljesítő járőrök vették észre, akik a három férfit előállították.

Nos a piromán férfiak tette korántsem vicces. Sőt, súlyos büntetést kaphatnak. A törvények értelmében aki közlekedési útvonal, jármű, üzemi berendezés vagy ezek tartozéka megrongálásával vagy megsemmisítésével, akadály létesítésével, közlekedési jelzés eltávolításával vagy megváltoztatásával, megtévesztő jelzéssel, közlekedő jármű vezetője ellen erőszak vagy fenyegetés alkalmazásával vagy más hasonló módon más vagy mások életét vagy testi épségét veszélyezteti, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A büntetés a) egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény súlyos testi sértést, b) két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény maradandó fogyatékosságot, súlyos egészségromlást vagy tömegszerencsétlenséget, c) öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény halált,
d) öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény kettőnél több ember halálát okozza, vagy halálos tömegszerencsétlenséget okoz. A törvényi passzusok szerint aki az (1) bekezdésben meghatározott bűncselekményre irányuló előkészületet követ el, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Az agyatlan elkövetők a korlátlan enyhítésben aligha bízhatnak. Hisz eszük ágában sem volt a veszélyt elhárítani amivel szórakoztak. Az pedig a bíró jó indulatán fog csak múlni mennyi évet szab ki a poénoskodó gyújtogatókra.

Nos ettől feltehetőleg elmegy majd a kedve a három pirosán égő benzint locsolónak. Az elkövetők pedig biztos valamilyen formában a kriminalisztikai könyvekbe bekerülnek, hisz ilyen baromságot eddig senki nem csinált Magyarországon.

(cs)