hirdetés

Lebukott az egri notórius alkoholos mámorban vezető doktornő, aki ismét részegen vezetett. Kiderült mindezt jogsi nélkül tette, amit szintén hasonló eset miatt vontak be.

Az egri orvosnőt tavaly szeptember 6-án a 33-as számú főúton, a Tisza-híd közelében igazoltatták a rendőrök, s kiderült, hogy erősen ittas állapotban van. A reggeli órákban három és fél gramm/liter véralkohol-koncentrációt mért a szonda. Ennek fényében a hatóság emberei el akarták venni a nő jogosítványát, de erre nem volt lehetőségük, mert papírok nélkül vezetett. Így az is nyilvánvalóvá vált, hogy nem először szegi meg a törvényt.

Végül a doktornőt – tárgyalás mellőzésével hozott, jogerőssé vált büntetővégzésben – egy évi, végrehajtásában két év próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetéssel sújtották, mellékbüntetésként pedig öt évre eltiltották a vezetéstől. A bíróság a büntetés kiszabása során azt is figyelembe vette, hogy a nőt egy korább ítélet – a vezetéstől három évre való eltiltás és 200 ezer forintos pénzbüntetést – sem tartott vissza a szabályszegéstől, s ismét veszélyeztette a saját és mások testi épségét. A tárgyalás mellőzésével hozott büntetővégzés jogerős.