hirdetés

Sci-fi autó lesz az Ioniq
2015-12-18 20:26

Az elmúlt egy-két évben egyre több márka jelentette be, hogy elektromos autót épít, és ezektől érthetően a Hyundai sem szeretne lemaradni. Az általuk épített Ioniq megjelenésére a márciusi Genfi Autószalonig ugyan várni kell, de a dél-koreai cég már most mutatott róla néhány látványtervet. És milyen jól tette!

ionq hyundai

Az Autoblog által közölt képek alapján az autó kifejezetten áramvonalasnak tűnik, ami jót tehet majd a jármű hatótávolságának. Az autó hátsó része viszonylag alacsonyan marad, legalább is a Priushoz vagy a Chevy Volthoz képest.

Az utastér a gyártó szerint a jövőt tükrözi majd, ugyanakkor rendkívül kényelmes lesz. A műszerfal kék LED világítást kapott, és ilyen színű lesz a kárpit is. Mindezeket környezetbarát anyagokból állítják elő.

Az Ioniq a tervek szerint háromféle hajtáslánccal érkezik majd: lesz belőle benzines-elektromotoros hibrid, plug-in hibrid és teljesen elektromos változat is. Az autót a koreai közönség már januárban is láthatja majd. A képek alapján egy igazi dögnek tűnik a kocsi, remélhetőleg ezt a teljesítményéről is elmondhatjuk mad.