Pici, városi és terepjáró a Beat
2016-02-05 08:21
Tanulmányként mutatták be a Chevrolet Beat Activ nevű szabadidő-autós körítésű minit, az Essenti nevű lépcsős hátú modell már szériaváltozat.
Nálunk legutoljára Chevrolet Spark néven forgalmazták azt az ötajtós miniautót, amelyet Indiában Beat néven lehet megvásárolni. Hamarosan várható a felfrissített megjelenésű változat, és az új orrot rögtön szabadidő-autós körítéssel, Beat Activ néven előlegezik meg az indiai közönségnek. Ezzel együtt pedig leleplezték a teljesen egyedi megjelenésű, 4 méternél rövidebb lépcsős hátú karosszériát, amely Essentia néven kerül majd a szalonokba.
Az utastérben egyedül a színvilággal variáltak, a sötét és világosszürke műanyagok közé még rikító zöld betéteket is elhelyeztek szép számmal. Azt nem árulták el, milyen motor hajtja a Chevrolet Beat Activot.
Az Essentia esetén mindössze annyit mondanak, hogy az ugyanarra a padlólemezre épül, mint a Beat, tehát ugyanazt a technikát találjuk majd a lépcsős hátúban is, mint az ötajtósban. Ez 1,2 literes benzinest (78 LE/106 Nm) és 1,0 literes, háromhengeres turbódízelt (57 LE/143 Nm) jelent. Amíg a Beat Activ kifejezetten fiataloknak készül, az Essentia inkább a konzervatív vásárlókat célozza, ennek megfelelően a szériaváltozatban visszafogottabb lesz majd az utastér színvilága.
A második félévben várható az Essentia nevű lépcsős hátú modell megjelenése a Chevrolet indiai márkakereskedéseiben, a Beat-frissítés is nagyjából ezzel egy időben lesz megvásárolható, az Activ megjelenései csomag 2017 előtt nem várható.
(Forrás: AM)