Nem kormánygép de a kormányt fuvarozza az Airbus
2018-07-20 23:27
Katonák helyett ezúttal kormánytagokat reptet a honvédség új Airbusa. Amiről még Simicskó ex-miniszter is azt mondta nem kormánygép.
A 20 milliárdos gép elméletileg a honvédségé. Katonai célokra használják, illetve mégsem. Bár Airbus A319-esek feladata a csapatszállítás, illetve az evakuálás lesz, és nem tekinthetők kormánygépnek, ezért vették. No meg mint az most kiderült azért is, hogy a kormány is használhassa.
Orbán Viktor és a magyar delegáció most első alkalommal az egyik 35 tonnás monstrummal utazott Izraelbe.
A katonai gép használatát Havasi Bertalan sajtófőnök és sajtóelhárító frappánsan megmagyarázta.
Mivel a Magyar Honvédségnek van repülőgépe, ezért külföldi hivatalos utak esetén inkább a honvédségnek, nem pedig egy külföldi légitársaságnak fizetünk – indokolt a Magyar Időknek Havasi Bertalan a kormányfő sajtófőnöke.
Mindez még jó indok is lenne, de mondjuk, ha bérlünk valamit akkor azt nem kell megvenni mondjuk 20 milliárdért. Ennyi pénzből pedig sokat lehetne repülnie a miniszterelnöknek, akár egy évtizedig is, ha nem tovább.
A szlovákok egyébként szintén egy Airbus A319-es gépet használnak, Angela Merkel német kancellár egy nagyobb változatot, az A340-est. A legnagyobb luxusban pedig egyértelműen Donald Trump utazhat az Air Force One-nal.