hirdetés

A sajtónapok után a nagyközönség előtt is megnyitotta kapuit a Los Angeles-i Autószalon, amelyet az amerikai gyártók tanulmányautói mellett az európai cégek világpremierjei jellemeznek az idén.
la-autoshowA nyugati parti nagyvárosban 1906 óta rendeznek autókiállítást, az elsőn 19 jármű volt, míg ebben az évben a kiállítótér 71 ezer négyzetméterén 36 gyártó több mint száz modelljét tekinthetik meg a látogatók november 27-ig.
 Bár az esemény elsősorban az amerikai, illetve a japán gyártók számára fontos, idén az európai cégek is kiemelten kezelték az eseményt: két gyártó, az Alfa Romeo és a BMW-csoporthoz tartozó Mini is világpremiert tartott. A milánói sportautómárka 106 éves történetének első nagy szabadidő-autóját mutatta be, amely a Stelvio nevet kapta, a Mini pedig a Countryman legújabb generációját leplezte le a kiállításon.

Az európai gyártók közül az észak-amerikai piacon jelen lévő márkák közül csak a Ferrari nem vonult fel standdal.

Az amerikaiak közül a Cadillac, illetve a Lincoln jelentkezett új tanulmányautóval: előbbi egy Escada, a Lincoln pedig egy Navigator nevű luxuslimuzint mutatta be az amerikai közönségnek.
A idei kiállításon a filmipar is nagy szerepet kapott a Nissan szerepvállalása miatt. A japán gyártó ugyanis részt vesz az új Star Wars-film, a Zsivány egyes kampányában, ennek részeként ötezer darab különleges felszereltségű Qashqai szabadidő-autót dobnak piacra. Ezeket a szalonon is bemutatták a Zsivány egyes néhány kosztümjével együtt.

A kiállítás részeként kihirdették a 2016-os év zöld autója-díjat, amelyet a második generációs Chevrolet Volt kapott.