hirdetés

Jari-Matti Latvala végre maga mögött tudhatja borzalmas szezonkezdetét, megnyerte a Mexikó Ralit. Az ezüstérmes helyre ugyanis a világbajnokságban vezető Sebastien Ogier hozta célba autóját, Dani Sordo ünnepelt a dobogón, de egy büntetés miatt végül csak negyedik lett.

latvala-mexikó rali

A VW címvédő világbajnokának, Sebastien Ogiernek 100. ralifutamán nem sikerült megismételnie tavalyi triplázását (amikor is az övé volt a szezon első három futamának győzelme), s ráadásul 2013 óta tartó Mexikói Rali győzelmi sorozata is megszakadt. Azonban nem sokáig bánkódhat a második hely fölött, hiszen a Power Stage-en is ő győzedelmeskedett és megtartotta vezető helyét is a világbajnokságban.

Nagy kihívást jelentenek a Mexikó Ralin a murvás utak. Sebastien Ogier korai rajtja miatt szenvedett hátrányt, s ezt az előnyt kihasználva tudott előnyre szert tenni Latvala. Köztudott, hogy a murvás utakon minél több autó megy végig, annál tisztábbak, gyorsabbak és jobb tapadásúak a „söprögetésnek” köszönhetően, így ez esetben a hátrébbról rajtolás előnyt jelenthet. Ogier volt a söprögető, s hiába szedte össze magát az utolsó napra, Latvala előnye addigra már behozhatatlan volt.

Ez egy elégtétel és nagyszerű érzés. Nagyon nehezen kezdődött számomra a szezon, hiszen két rali során nulla pontot szereztem. Agyban nem voltam valami jó, s ez a rali sem volt az erősségem a múltban, de végül probléma nélkül vezettem – szögezte le a versenygyőztes finn.

Nem Latvala volt az egyetlen pilóta, akivel madarat lehetett volna fogatni. A harmadik helyen célba érő Dani Sordo értékes pontokat szerzett magának és a Hyundainak is. Legutoljára 2013-ban jutott legközelebb a dobogóhoz, akkor negyedik lett a spanyol. A Hyundai viszont ismét dobogóra tudott kerülni, immáron idén háromból háromszor. A spanyol pilótát nagy nyomás alá helyezte Andreas Mikkelsen, de a verseny a norvég számára a 15. gyorsasági szakaszon véget ért, mivel karambolozott. Így Mads Östbergé lett a negyedik helyezés, aki ezzel a világbajnoki ponttábla második helyére ugrott.

Az M-Sport másik pilótájának már közel sem volt ilyen sikeres a hétvégéje. Eric Camilli a harmadik nap első szakaszán kiesett és a Rally2 szabályozás értelmében folytatta a versenyt. Thierry Neuville sem tartozott a legszerencsésebb pilóták közé azután, hogy kétszer is letért az útról, s emiatt orvosi ellátásra szorult. Ott Tanak volt a legsikeresebb privát induló. Az észt pilóta hatodik lett Martin Prokop és Lorenzo Bertelli előtt. A WRC2 kategóriát Teemu Suninen nyerte a kilencedik helyen. Az első tizet az ukrán Valerij Gorban zárja egy Mini volánja mögött.

Dani Sordót megbüntették!

Dani Sordo harmadik helyét a rali végén elvették azzal, hogy kétperces büntetés róttak ki rá. A Hyundai ugyanis a megengedettnél egyel több abroncsot használt fel a hétvége során Sordo esetében. Így a spanyol végül a negyedik helyen végzett, s Mads Östberg ugrott a harmadik helyre. A csapat elmondása szerint egy kommunikációs zavar vezetett odáig, hogy három új és két használt abroncs helyett három használt és két új abroncs került Sordo autójára.

2016-ös Mexikó Rali eredménye:

1. Jari-Matti Latvala (FIN) Volkswagen Polo 4:25:57,4
2. Sebastien Ogier (FRA) Volkswagen Polo 4:27:02,4
3. Mads Östberg (NOR) Ford Fiesta RS 4:31:33,8
4. Dani Sordo (ESP) Hyundai I20 4:31:35,3
5. Hayden Paddon (NZL) Hyundai I20 4:32:20,0
6. Ott Tanak (EST) Ford Fiesta RS 4:35:56,9
7. Martin Prokop (CZE) Ford Fiesta WRC 4:38:55,9
8. Lorenzo Bertelli (ITA) Ford Fiesta WRC 4:40:07,0
9. Teemu Suninen (FIN) Skoda 4:43:59,2
10. Valerij Gorban (UKR) BMW-Mini WRC 4:58:34,7

Hosszú szünet következik a rali-világbajnokságban. Bár a mezőny marad Dél-Amerikában, így is hathetes szünetet követően térnek csak vissza a csapatok a versenyzéshez. 2016. április 21–24-én rendezik meg ugyanis az Argentin Ralit. Tavaly drámai versenyen nagy meglepetésre Kris Meeke első ralis győzelmét szerezte meg a dél-amerikai versenyen úgy, hogy Sebastien Ogier már az első nap kiesett, miután autójának üzemanyag-ellátó rendszere meghibásodott.

(Forrás: AM)