Kirepült a halálgömbből egy artista
2023-05-20 21:51
Szétnyílt a motoros halálgömb és kiesett egy női artista, aki megsérült. Bár a motoros artistán volt sisak és speciális motoros ruha is, a mentők vitték el. A közönség az amúgy is lélegzetelállító látványt mellett a balesettől is ledöbbent.
Súlyos baleset történt egy cirkuszi előadáson Szolnokon. Egy motoros a halálgömbből zuhant ki, a mentők vitték el!A Magyar Nemzeti Cirkusz társulata Szolnokon tartott előadásokat. A cirkuszi sátorban csütörtök este a felhőtlen szórakozást drámai pillanatok szakították meg.
Éppen a halálgömbben – egy nem túl nagy, fémből készült, rácsos gömb belsejében – mutatták be tudományukat a motorosok, akik hatalmas sebességgel keringtek a szűk helyen, mikor baleset történt.
Az egyik pillanatban a gömb kettényílt, majd a nyíláson az egyik motoros kirepült. A halálgömbből több motoros is a bajba jutott társuk segítségére siettek. Mentő is kellett sajnos, reméljük az artista megúszta a brutális esetet kisebb sérüléseket- mesélte egy néző.
A Magyar Nemzeti Cirkusz lapunkkal közölte, hogy a műsorszám része, hogy a gömb, amelyben a motorosok száguldanak a produkció közben szétnyílik, ezáltal látványosabb, de egyben veszélyesebb is az artistaművészek előadása.