Hamarosan 600 forint lesz az üzemanyag literenkénti ára
2023-07-04 23:03
Ismét 600 forint fölé drágulhat az üzemanyagok literje ősszel, januártól pedig 650 forintos átlagár várható a GKI friss előrejelzése szerint. Azt mondják, nagyot gyengülhet a forint, és literenként 41 forinttal több adót kell fizetniük az autósoknak jövőre.
A jövedéki adóemelést kedden szavazta meg az Országgyűlés kormánypárti többsége. A GKI szerint ráadásul a decemberi egyszámjegyű infláció januárban ismét kétszámjegyű lehet az üzemanyagok drágulása miatt.
Gyorsulhat az áremelés a benzinkutakon a GKI szerint. A benzin literenkénti átagára egyelőre 574, a gázolajé pedig 561 forint – nagyjából 20 százalékkal magasabb, mint egy éve, amikor még árstop vonatkozott az üzemanyagokra.
Emelkedik az alapanyagköltség is. A MOL 70-ről 50 százalékra csökkentené az orosz olaj arányát a finomítóiban decemberig – a Fitch Ratings jelentése szerint. Ez kisebb drágulást okoz az Ásványolaj Szövetség szerint.
Grád Ottó, a szervezet főtitkára azt mondja, hogy sokkal nagyobb kockázatot jelent maga az árfolyam, illetve azok az adóváltozások, amelyekről már azért lehetett hallani a közelmúltban.
Kedden megszavazta a kormánypárti többség a jövő évi jövedéki adóemelést az Országgyűlésben. Egy hónapja nyújtotta be a tervezetet a kormány, a közös uniós szabályokkal érveltek. Ám a literenként 41 forintos emelés majd kétszerese annak, ami kötelező lenne.
A GKI úgy számol, hogy az üzemanyagok már idén ősszel tovább drágulhatnak, mert szerintük emelkedhet az olaj ára, és gyengülhet a forint. A GKI szerint decemberre 10 százalék alá csökkenhet az infláció Magyarországon is, de azt mondják, a jövő év első néhány hónapjában ismét 10 százalék fölé ugorhat majd a várható üzemanyagdrágulás miatt.