hirdetés

Gyászolnak a rallysok
2020-08-15 23:51

2007 után ismét halálos rally baleset történt. Most egy navigátor vesztette az életét a Miskolc rallyn. Tóth Zsolt életéért hiába küzdöttek nem tudták megmenteni. A versenyt törölték.

 

A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség a hivatalos Facebook-oldalán osztotta meg a tragikus hírt, miszerint a szombati Miskolc Rally második szakaszán versenybalesetet szenvedett a Rally1 kategóriában versenyző Dudás Gergő és Tóth Zsolt páros. A balesetben a navigátor, Tóth Zsolt olyan súlyos sérüléseket szerzett, hogy helyszínen életét vesztette. a páros másik tagja, Dudás Gergő, a sofőr nem sérült meg.

A versenyautó a sűrű fák közé csapódott és kisebb csoda, hogy a sofőr túlélte az ütközést.

“Zsolt régóta tagja a rally társadalomnak, halála óriási veszteség mindannyiunk számára. Az MNASZ vezetősége, versenyzők, csapattagok és a ralis társadalom minden tagja együtt érez a versenyző hozzátartozóival, és ezúton is őszinte részvétét fejezi ki Tóth Zsolt közvetlen családjának” – olvasható a szövetség közösségi oldalán megjelent tájékoztatásban.
Az MNASZ, a versenyigazgatóság, a rendező és a versenyzők képviselőjének javaslata alapján a felügyelő testület azt a döntést hozta, hogy a rendezvény nem folytatódik. Az MNASZ és a rendezők a Diósgyőri VTK stadionja mellett kialakított szervizparkban megemlékezést tartottak.

2007-ben Borsod megyében volt halálos kimenetelű baleset egy rally versenyen. Akkoriban egy néző halt meg.
Az esettel kapcsolatban a rendőrség egy közleményt adott ki a hivatalos oldalán, amelyből kiderül, hogy a versenyzőpáros a Miskolc Rally – Bánkút-Mályinka közötti – gyorsasági szakaszán az autójával kisodródott, majd egy fának csapódott.
“A baleset során az autó navigátora olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen elhunyt. A sofőrt a mentőszolgálat munkatársai további ellátása céljából kórházba szállították. A halálos kimenetelű közlekedési baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja” – áll a rendőrség közleményében.

( Turcsányi )