hirdetés

Az MNB összesen 45 millió forint bírságot szabott ki az AEGON Biztosítóra a társaság működését érintő nem megfelelő eljárások, a biztosítási szerződések hiányos tartalmi elemei, illetve az ügyfél-tájékoztatásra és panaszkezelésre vonatkozó jogsértések miatt. A bírságösszeget egyes jogszabálysértések súlyossága, a feltárt hiányosságok száma és a biztosító piaci súlya alapozta meg.

aegon biztosítóA Magyar Nemzeti Bank (MNB) vizsgálati programjába illeszkedő átfogó vizsgálatot végzett az AEGON Magyarország Általános Biztosító Zrt.-nél (AEGON Biztosító), a társaság tevékenységét 2013. október 1-től az ellenőrzés lezárásáig áttekintve.

A vizsgálat során feltárt hiányosságok ellenére a biztosító alapvetően jogszabályszerűen működik. Az MNB ugyanakkor súlyos jogsértésként azonosította, hogy

  • a biztosító a lakásbiztosítási terméke esetében nem egyértelműen határozta meg a szerződési feltételeiben az értékkövetésre és a biztosítási díj egyoldalú emelésére vonatkozó rendelkezéseket,
  • valamint az értékkövetés, illetve a díjemelés érvényesítése során egyáltalán nem tájékoztatta az ügyfeleket az értékkövetés kapcsán őket megillető jogokról,
  • Ezen túlmenően a díjemelés érvényesítése során a fogyasztói döntés meghozatala szempontjából jelentős információt nem teljes pontossággal közölt,
  • A vizsgálat problémát talált továbbá az AEGON Biztosító vállalatirányítási, ügymenet kiszervezési és számviteli gyakorlatában,
  • valamint az egyes felügyeleti adatszolgáltatások alátámasztottsága kapcsán.
  • A biztosító a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb), életbiztosítási, és lakásbiztosítási termékeit érintő nyilvántartási, adatszolgáltatási, adatfeldolgozási, s ellenőrzési rendszereit illetően sem felelt meg mindenben a jogszabályi előírásoknak.
  • A vizsgálat továbbá nagyszámú – jellemzően az egyértelműség követelményét sértő – hiányosságot tárt fel az AEGON Biztosító egyes élet- és nem életbiztosítási biztosítási feltételeinek jogszabály által előírt tartalmi elemeivel kapcsolatban is.
  • A társaság több esetben megszegte az ügyfél-tájékoztatásra, panaszkezelésre vonatkozó jogszabályi előírásokat is.
  • Több esetben késedelmesen adta meg ügyfeleinek az életbiztosítási szerződések megszűnéséhez kapcsolódó, s a jogszabály szerint rendszeresen, évente teljesítendő tájékoztatásokat, illetve azokat nem a megfelelő időszakra vonatkozóan teljesítette.
  • A kgfb-szerződéseknél jelentős arányban mulasztotta el vagy teljesítette határidőn túl tájékoztatási kötelezettségét például a bonus-malus besoroláshoz szükséges adatok megállapítása, a díjhátralékos ügyfelek felszólítása, a szerződés díjnemfizetéssel történő megszűnése, s a kártérítési igények intézése kapcsán.

A jogsértések miatt az MNB ma közzétett határozatában összesen 30 millió forint felügyeleti és 15 milliós fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki az AEGON Biztosítóra, s kötelezte a jogszabályoknak megfelelő működésre. A jegybank különösen a társaság piaci súlyából fakadó piaci- és ügyfélkockázatok, a jogsértések számossága, illetve rendszerszintű, többször ismétlődő jellege alapján állapította meg a bírságösszeget. A biztosítónak 2017. május 31-ig kell írásban tájékoztatni az MNB-t a jogsértések megszüntetésére vonatkozó intézkedéseiről.

A biztosító bírságolása várható volt, de ez alapján van még jó pár ahol szintén kiszabhatna büntetést az MNB.