hirdetés

A szarvasrudlik látványa minden körülmények között felejthetetlen élményt nyújt mindazoknak, akik testközelből látják, szerencsésebb esetben lefotózzák vagy videóra veszik az állatok vonulását. Rosszabb esetben autóval beléjük rohanunk. Épp ezért óvatosan vezessünk az elkövetkezendő hetekben, mert a csordák most igen aktívan rohangálnak.

 

A Sokszínű vidék több alkalommal írt már bámulatos szarvasrudliktól, melyek sorába ezúttal Sámoly Csaba lenyűgöző felvételei is társulnak.

A fiatalember a napokban – más autósokkal együtt – türelmesen várta, míg a Somogy megyei Pusztaszemes határában átrepülnek az állatok az út felett, közben pedig sikeresen lencsevégre kapta, majd a Facebookon csodás fotókon közzétette a nem mindennapos jelenetet, amikor mintegy harminc szarvas szökkent át az autók előtt, majd pihent meg a közeli réten.

A bámulatos fotókat elnézve azonban az autósok jobb, ha az elkövetkezendő hetekben figyelmesen vezetnek majd, mert bizony ezen szarvas csordák bármikor eltűnhetnek, reggel, délben, este és komoly károkat okozhatnak.

(turi)