Szüretre tartottak a kunfehértói balesetben elhunyt hét napszámos, akik egy vonattal ütköztek és esélyük sem volt a túlélésre a pici Opel Corsában. Az autóba mint kiderült azért zsúfolódtak össze annyian, hogy nehogy elkéssenek. Állítólag a bodzaszedőket a. megbízójuk az eset előtt fel is hívta, hogyha nem érnek időben az ültetvényre elbukják a napszámukat.
Hét halálos áldozata van annak a hétfő reggeli balesetnek, amelyben összeütközött egy motorvonat és egy autó Kiskunhalas és Kunfehértó között. Később kiderült, hogy egy édesapa, a felesége, fiuk és négy másik idénymunkás utazott együtt a szüretre. A sofőr unokatestvére szerint azért zsúfolódhattak be ennyien a járműbe, mert nem akartak elkésni a munkából.
A Balogh családnak három rokona is meghalt a vasúti balesetben. A 23 éves Renátó – aki az autót vezette – és szülei is életüket vesztették, amikor az autó a vonat elé hajtott egy vasúti átjáróban. Az átjáróban nem volt sorompó, fényjelzés sem, csak egy vasúti átjárót jelző kereszt. Hogy az autó miért nem vette észre a közeledő vonatot nem tudni egyelőre, de nem kell nagy tudás hozzá, hogyha ennyien összezsúfolódtak a pici autóban, akkor a kilátása is korlátozott lehetett a sofőrnek.
A baleset után elsőként a sofőr unokatestvére ért a helyszínre, ahol elmondása szerint próbált segíteni az autóban utazóknak, túlélők után kutatott. Balogh Attila azt mondta, ő már a bodzaültetvényen dolgozott, amikor felhívták, és elmondták neki, mi történt. Azonnal a baleset helyszínére sietett.
Úgy tudtuk, hogy az Opel Corsában csak az unokatestvérem meg a munkások utaztak. Elkezdtük csörgetni a nagybátyám telefonját, hogy elmondjuk neki, meghalt a fia, de a kocsiból hallottuk vissza a csörgést– nyilatkozta az egyik áldozat unokatestvére.
A férfi arról is beszámolt, hogy két munkást a csomagtartóban találtak meg. Szerinte azért zsúfolódtak be ennyien az autóba, mert féltek, hogy elveszítik a napszámot, ha nem érnek oda időben a bodzaföldre. Elmondása szerint a gazda, akinek dolgoztak, korábban odatelefonált az édesapának, hogy ha nem érnek oda a munkásokkal időben, akkor aznap nem kapnak bért.