hirdetés

Az oroszok megint kitettek magukért. Brutálisan jól néz ki az új Kamaz, amely majdnem ezer lóerős. A megújult Mastert, amellyel várhatóan a 2017-es Dakarnak is nekivágnak, hétvégén leplezték le. A nagy mennyiségű fotó mellett végre érdemi infókat is közöltek a járműről.

New kamaz

Eszerint az új Kamaz hajtásáról egy 980 lóerős (731 kW), 12,5 literes motor gondoskodik, amellyel a jármű 160 kilométer/órás végsebességre képes. A dízelerőforráshoz pedig egy ZF gyártmányú, 16 sebességes váltó csatlakozik. Az összkerékhajtású jármű üzemanyagtankja 1000 literes, így lehetővé válik, hogy egész nap vagy akár egész éjszaka úton legyen.

A Kamaz 4326-os alvázára épített jármű azért kapott teljesen más fülkét, hogy a versenyzők számára nagyobb komfort álljon rendelkezésre. A korábbi változatnál ugyanis a fülke alatt volt az első tengely, így a kabinban ülők minden egyes buckát, úthibát érezhettek a versenyek alatt. A mostani, nyújtott motorháztetős kialakítással a csapat tagjai kényelmesebb utazásokat élhetnek át, ami a több száz kilométeres versenyek esetében különösen fontos szempont.

Az orosz fejlesztők szerint az új Kamaz Master vezetése olyan, mintha csak egy hatalmas SUV-ot vezetne az ember. A tervezők ugyanakkor abban is bíznak, hogy az új kialakítással a Master könnyebben veszi majd a homokbuckákon történő landolásokat, amelyek szinte már a Dakar védjegyeivé váltak. Az új Kamaz Mastert júliusban élesben is próbára teszik a Selyemút Ralin.

(Forrás: AM)