hirdetés

Elhunyt hatvankilenc éves korában Ferjáncz Attila örökös magyar ralibajnok. Pedig Ferjáncz nem is olyan rég egy súlyos betegséget leküzdött, de most alulmaradt. ferjáncz attilaFerjáncz Attila 17 évesen kezdett versenyezni, 1964-től autóversenyzőként számos egyesület tagja volt. 1966–90 között 18-szoros abszolút ralibajnok, 1975-ben és 1984-ben hegyi bajnok is volt. 1981-ben és 1986-ban is bronzérmet nyert a rali Európa-bajnokságon.

1997-ig versenyzett, majd az Autósportszövetségben dolgozott. 1999–2007-ben, majd 2009 óta a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke volt. Eredményeiért megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét.

Sokak szerint Ferjáncznak rosszulesett, hogy sokszor mellőzték, kihasználták olyanok is, akikben hitt.

(Fotó: Ferjáncz)