hirdetés

Ha nem lesz polgármester váltás Veresegyházán, akkor a település továbbra is fuldokolhat a füstben a dugók miatt. – állítja Simon Tamás, a Fidesz-KDNP polgármester jelöltje.

 

Veresegyháza polgármestere, Pásztor Béla országos közlekedési dugókat produkál. Mondhatnánk úgy is, elszaladt fölötte az idő, már nem igazán tud lépést tartani a motorizációval. Ezt persze a legkevésbé sem vethetjük a szemére, lévén Pásztor Béla már 82 éves. A hivatalát pedig pontosan 54 éve tölti be, ami világcsúcs legjobb tudomásunk szerint. 1965-ben kezdte tanácselnökként, azóta vezeti megszakítás nélkül a települést. És most újrázni szeretne. Hosszú idők után most akadt először igazi kihívóra. Simon Tamás üzletemberként már bizonyított, most polgármesterként akarja megmérettetni magát.

Pénteken délután kiállt a veresegyházi főút mellé, hogy megmutassa a sajtó munkatársainak: áll a város. Óriási a dugó, az autók még csak nem is araszolnak. Veresegyházán állandóak a közlekedési dugók, ettől szenved a város. Az áldatlan állapot Simon Tamás szerint a több mint fél évszázada hivatalban lévő Pásztor Béla bűne. Négy-öt éve már szóba került a települést elkerülő út megépítése. A közlekedési kormányzat a Göd és Gödöllő közötti útvonalat ajánlotta. Pásztor Béla ebbe nem ment bele. Ő a Gödöllői dombságon át, Erdőkertes mellett vezető útért kardoskodott. Nem véletlenül. Az idős úr is Erdőkertesen lakik. És ha ez nem volna elég, a fia, Pásztor László Erdőkertes polgármestere.

Tárgyaltam Palkovics László miniszterrel – mondta lapunknak Simon Tamás. –A Göd és Gödöllő közötti elkerülő utat változatlanul támogatja a kormány. Pásztor Béla követelésének azonban soha nem fognak engedni. Azaz amíg ő marad a polgármester, Veresegyháza soha nem fog megszabadulni az idegőrlő dugóktól.