hirdetés

Esetenként drasztikus adóemelésre számíthatnak az alacsony szabványos fogyasztású autók tulajdonosai Nagy-Britanniában. Így az angol autósok többsége bosszankodhat, hisz adójuk a kilencszerese is lehet az eddiginek. A mustangosok pedig mosolyoghatnak. 

mustang

Egyedül a CO2-kibocsátástól teszik függővé Nagy-Britanniában a személyautók gépjárműadóját, a környezetbarát járművek terjedésének elősegítése miatt jelentős kedvezményeket kaptak a kis fogyasztású autók, és bizony büntetőtételeket vetnek ki a nagy fogyasztású autókra. Azonban a rendszer nem fenntartható, mert jelentősen csökkent a költségvetés adóbevétele, ezért jövő áprilistól minden megváltozik.

Immár az alacsony fogyasztású autók tulajdonosainak is kell majd adót fizetniük, a skála másik végén pedig lejjebb viszik az adómaximumot, így a nagy fogyasztású autók fenntartása olcsóbb lesz. Úgy számol a javaslatot benyújtó kormánypárt, a következő hat évben mintegy 5,15 milliárd fonttal lesz magasabb a bevétel gépjárműadóból, ezen belül is 4,69 milliárd font jön majd az 1-130 g/km CO2-kibocsátású autók tulajdonosaitól. A pénzt az ígéretek szerint az utak javítására és új utak építésére költik majd.

A Ford Mustang eddigi brutális, majd 3500 fontos adója 920 fonttal csökken. A VW Golfé pedig az alig 100 fontról emelkedik 890 fontra.

A jelenlegi 13 helyett mindössze 3 sáv lesz – zéró helyi károsanyag-kibocsátás, normál és prémium –, 40 000 font feletti vételárnál évente 310 font extra díj is lesz az első öt évben, ami nagy teljesítményű villanyautóknál is jelentkezik majd.