Az opelosok az állatokért is tesznek
2016-03-23 07:46
A Macskaárvaház Alapítvány nevű állatvédelemmel és állatterápiával foglalkozó civilszervezet munkáját segíti idén a Magyar Opel Tulajdonosok Egyesülete, a MOTE – jelentette be az egyik legnagyobb hazai autós márkaklub elnöke. Bíró Gellért elmondta: meggyőződésük szerint a hozzájuk hasonló autós civilszervezeteknek nemcsak a márka múltját kell ápolni, a tulajdonosok érdekvédelmét ellátni, találkozókat, fórumokat szervezni, de a társadalmi felelősségvállalásból is ki kell venni a részüket, hiszen a legendás Opel márka hagyományai is ezt követelik meg.
A MOTE korábban csaknem egymillió forint értékű tárgyadományt gyűjtött össze a Tűzoltó utcai gyermekklinika betegeinek, idén pedig az állatok mentésével és gyermekek terápiájával foglalkozó civilszervezetet fogják segíteni.
Bíró Gellért azt is elmondta, hogy külön öröm számukra az alapítvány egyik kurátorának a személye: Kiss Norbert, hatszoros magyar bajnok, kétszeres Európa-bajnok autóversenyző, ugyanis éppen az Opel Astra kupában kezdte pályafutását, míg az alapítvány munkáját szintén segítő Fenstherm Kontakt magyar nyílászárógyár vezetői múlt évben egy Opel Fronterával hódították meg a sivatagot a Budapest–Bamako ralin.
Az első idei MOTE-találkozón, április 30-án, szombaton a Kakucs Ringen fogjuk pontosítani, mivel tudnánk leginkább az alapítvány céljait támogatni, de annyi már bizonyos, hogy gyűjtést szervezünk egy idős, de megbízható Opel Astra megvásárlására, amit az alapítványnak ajándékozunk majd, és önkéntes munkával szeretnénk támogatni a Macskaárvaház új telephelyének létrehozását – mondta Bíró Gellért. A MOTE elnöke reméli, hogy az idei legnagyobb hazai Opel-ünnepen, a május 21-i hungaroringi Opel Legendák Találkozásán már át is tudják adni az autót a Macskaárvaház Alapítványnak.
Megható és példaértékű a MOTE vezetőinek és tagjainak felajánlása, annál is inkább, mert az opelesek már múlt év karácsonya előtt is ételadományokkal leptek meg minket, amiből több hónapig tudtuk biztosítani mentett állataink táplálását – mondta Bóday Csilla, a Macskaárvaház Alapítvány titkára, hozzátéve – az alapítvány új telephelyének felújítására tervezett önkéntes hétvége nemcsak hasznos munka lesz, de egy jó hangulatú Opel-találkozó is, ahol megcsodálhatjuk majd a márka legszebb jelenlegi és múltbéli modelljeit, amelyek a MOTE kedves és nagylelkű felajánlása nyomán a mi aktivistáink szívéhez is közel kerültek.
A MOTE és a Macskaárvaház Alapítvány idei, közös jótékonysági együttműködésének fővédnöke Knezsik István, az Autós nagykoalíció elnöke.
(Forrás: Formula)