Az előzetesben lévő Schadlnek még egy jó kis repcsije is van
2023-05-24 23:03
Tényleg jól ment a korrupcióval vádolt Schadl Györgynek, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar korábbi elnökének. Saját repülőgépe is volt, egy Piper PA 28 Cherokee, aminek az üzemeltetése bizony havonta súlyos milliókba kerül. Érdekes módon az előzetesben lévő fő végrehajtónak ezen vagyontárgyát eddig nem foglalták le a hatóságok.
A magyar légijármű-lajstrom szerint Schadl egy Piper PA-28 Cherokee típusú repülő tulajdonosa. Bár Schadlnak több vagyontárgyát lefoglalták, számtalan ingatlant, készpénzt, valutát, ékszereket, órákat, a repülőről nem is esett szó a vádiratban.
Újonnan egy ilyen repülő nagyjából 200 ezer dollárba, azaz jelenlegi árfolyamon durván 70 millió forintba kerül, használtan azonban jóval olcsóbb, különösen a régebbi modellek. Egy Schadl gépénél pár évvel fiatalabb repülőt például 44 ezer dollárért (15 millió forintért) hirdetnek – írta a szakportál, amely szerint valamikor 2018 után kerülhetett Schadl birtokába a szlovák cégtől.
Ekkor már jól élt és dübörgött a korrupció Schadl vezéreletével, és a vádirat szerint is az első öt millió forintos kenőpénzt 2018. május 22-én adhatta át Völner Pál volt Fideszes politikusnak, igazságügyi miniszterhelyettesnek az ügyészség szerint.
Azt, hogy ez a gép eddig miért nem került zár alá nem tudni. Lehet a hatóságok se sejtették, hogy egy Schadl repülőt is kellene keresniük.
Az biztos egy ilyen gép havi fenntartási költsége több millió forint és akkor még fel sem szálltak vele. Ha Schadl úr repkedett akkor óránként ez csak a kerozint számolva minimum 100 ezer forintjába kerülhetett. S persze a pilóta jogosítvány megszerzése sem két forint, hanem súlyos milliókba kerülhetett.