hirdetés

Voltak apróbb gubancok az új azaz felújított metró kocsikkal. A BKV szerint nem szokatlan, ha egy új vagy felújított jármű a kezdeti időszakban meghibásodik. Vizsgálják, mi a gond a hétfőn forgalomba állított metrószerelvény ajtóival, illetve “az ajtójelzéssel”. Az új trolik is hasonló ajtó problémákkal küszködnek.  

 

3-as metróA Metróért Egyesület adta hírül,  hogy alig 24 órával a forgalomba állítása után már ki is kellett vonni a 3-as metró első felújított szerelvényét. Állítólag az ajtók helyzetét a sofőrnek jelző szoftver romlott el.

A BKV kedd késő délután közleményben reagált. Azt írták: 15 óra 57-kor a Gyöngyösi utcai állomáson a járművezető „ajtójelzés hibát észlelt”, ezért az utasokat leszállította és a szerelvény kiállt a forgalomból.

A szerelvény ajtói megfelelően működtek, a járművezető az ajtók nyitott-zárt állapotának visszajelzésénél tapasztalt bizonytalanságot – fogalmaztak.

Ez a hiba az ajtók működését nem befolyásolta, így az utasok biztonságát sem veszélyeztette, de a hiba okának megállapítása érdekében a szerelvényt ideiglenesen kivonták a forgalomból – tették hozzá.

A BKV szerint az újonnan forgalomba állított járműveknél „a kezdeti időszakban a kisebb meghibásodások, működési zavarok nem tekinthetőek szokatlannak”. A mostani hibát jótállás keretében, ingyen vizsgálja meg és javítja a felújítást végző Metrowagonmash – zárul a közlemény.

 

Nemrég az új trolik is hasonló gondokkal küszködtek.