hirdetés

Panaszkodnak a benzinkutasok. Úgy látják, egy fillér tartalékuk sincsen már. A benzinárstop így nekik és a gazdáknak a fuvarozóknak és a kisvállalkozóknak is gondot okozhat. Sok helyen korlátozták az üzemanyag vásárlást, de a kormányinfón bejelentették, hogy korlátozni nem lehet a megvásárolható üzemanyag mennyiségét, a bezáró kutakat pedig átveheti a Mol. A kutasok szerint egyfajta államosítás kezdődik a benzinkutaknál.

 

Egyelőre még csak néhány benzinkút húzta le a rolót, de rövidesen a kutak tíz százaléka is olyan nehéz helyzetbe kerülhet a régiónkban egyedülálló árstop miatt, hogy kénytelenül bezár. A tevékenység megszüntetésére vonatkozó útmutatót a NAV már hétfőn közzétette a honlapján, ők is számolnak azzal, hogy több töltőállomás is bezárhat. A kutak üzemeltetői ennek nem örülnek, hisz súlyos tízmilliókat fizettek azért, hogy outjuk legyen.

Mindeközben a 480 forintos hatósági ár miatt a szomszéd országokból sokan járnak át tankolni, de ez egyedül az államnak jó, mivel az üzemanyag magas adótartalmát ők is megfizetik.

Orbán Viktor szombaton jelentette be, hogy a november közepétől hatályos hatósági árakat újabb három hónapra meghosszabbítják, ugyanazon a 480 forintos áron, amely már ősszel is veszteséget hozott a töltőállomásoknak. Míg Horvátországban, és Szerbiában is utóbb a piaci árakhoz igazították az üzemanyagok árbefagyasztását, Lengyelországban pedig az állam mondott le a bevételei egy részéről azzal, hogy az adómértéket csökkentették a termékben, addig nálunk a tavaly novemberben meghatározott hatósági árat változatlanul hagyták úgy, hogy a veszteséget teljes mértékben a vállalkozóknak kell lenyelniük.

Nem feltétlenül ért egyet a pénzügyminiszterrel az Envikút Kft., amely többek közt üzemanyag nagy- és kiskereskedelemmel foglalkozik Közép-Kelet-Európában. Mint írták, számításaik szerint egy tank benzinen bruttó 25,20 forintot keres a benzinkút: egy 40 literes tank megtöltéséért 19 200 forintot fizet az autós. Ennek beszerzési ára a benzinkutas számára 10 127,2 forint, és a végösszegből 9047,6 forint (literenként 226,19) került az államhoz. Vagyis ebből a haszonból kellene fizetni az alkalmazottakat, kifizetni a rezsit.

Azt pedig már a holtankoljunk.hu oldalt üzemeltető cég ügyvezetője erősíti meg a hvg.hu-nak, hogy egy-egy töltőállomás működési költsége minden liter üzemanyagnál 20-34 forint, a gázolaj beszerzési ára pedig már meghaladja a hatóságilag befagyasztott eladási árat. Bujdosó Eszter is úgy számol, hogy rövidesen sorra jelentik a tevékenységük befejezését vagy szüneteltetését a kisebb vállalkozások. A hét első napjaiban vagy ötvenen azt jelezték az ügyvezetőnek, hogy kénytelenek korlátozni a vásárolható mennyiséget, a hét végéig pedig meg is duplázódhat a limiteket bevezető kutak száma. Az sem kizárt, hogy még a héten több tucat kút bezár.

Hasonlóan látja a kutak helyzetét a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára is, aki elmondta, hogy már novemberben sem volt rendben az árszint, amelyen befagyasztották az üzemanyagok árát, azóta a kőolaj ára erős 15 százalékkal nőtt, az európai piacokon a benzin ára 20, a gázolajé pedig 25 százalékkal magasabb, mint novemberben. Grád Ottó sem ért egyet Varga Mihállyal, hogy lennének még tartalékok az árképzésben, bár a hálózatokat üzemeltetőknek valóban nagyobb lehet a mozgásterük, ugyanakkor ez nem azt jelenti, hogy nem jelent veszteséget számukra az árstop, legfeljebb nagyobb az esélyük a túlélésre. Ez viszont a főtitkár szerint sovány vigasz a kisvállalkozók számára.

Az országban amúgy valamivel több, mint kétezer töltőállomás üzemel, ezek legalább fele a MÁSZ-taghálózatokon belül működik. A függetlenek között is vannak nagy kúthálózatot üzemeltetők, de Grád úgy számol, hogy több száz olyan kisvállalkozó van, akiknél reális veszélyt jelent a most kialakult helyzet, akár százas nagyságrendben zárhatnak be, ezek között a legtöbben az ország kevésbé ellátott területein működnek, pont azokban a térségekben, ahol éppen a nagy tavaszi mezőgazdasági munkákra készülődnek. Itt akár a korlátozás, akár a bezárás ellátási zavarokat is okozhat.

Szerdai közleményében az ITM arról ír, hogy ha egy töltőállomás nem képes a vásárlók megfelelő kiszolgálására, és ezért üzemszünetet hirdet, úgy az innovációs tárca a hatályos szabályozásban foglaltak alapján, az ellátásbiztonság szempontjait szem előtt tartva megvizsgálja a kijelölés szükségességét. Amennyiben ez indokolt, a feladatok átmeneti ellátására egy nyilvántartott szolgáltatót jelölnek ki. Mostanáig ugyanakkor nem volt egyetlen olyan vállalkozás sem, aki helyett mást kellett volna kijelölni. Az innovációs tárca arról is írt, hogy folyamatosan egyeztet a feladatok átvételéhez szükséges erőforrásokkal rendelkező Mol vezetésével.

Eddig nem tudunk olyanról, hogy öt kilométeren belül ne lehetne benzinkutat találni, hiába hallani híreket bezárásokról – mondta Gulyás Gergely a szerdai kormányinfón, hozzátéve, nem állhat elő olyan helyzet, hogy ne jusson valaki benzinhez. A Miniszterelnökséget vezető miniszter arról is beszélt, hogy korlátozni sem lehet a kiadható mennyiséget, maximum, ha valaki kannában vinné az üzemanyagot, ott 10 literben maximalizálják a mennyiséget.
Gázolajzabáló traktorok maradhatnak szárazon

Ezzel szemben egy traktorját teletölteni szándékozó olvasónk jelezte, hogy az egyik vidéki kútnál 200 literben limitálták – másnap ezt levitték 40 literre – a megvásárolható gázolaj mennyiséget, miközben neki közel 400 literre lett volna szüksége. Egy 10 hektáros területen végzett munkához, persze erőgéptől függően, nagyjából és átlagosan számolva 200 liter gázolajra van szükség. A nagyobb tavaszi munkák elindulásával, aminek március-áprilisban van a dömpingje, az akár azt is jelentheti, hogy a munka végezte előtt letolják a gépeket a földekről.

Egy másik cég, Szegedhez közeli településen üzemelő töltőállomásán, ahol éppen egy traktort tankoltak, nincsen korlátozás. Sőt, akár házhoz is szállítják a gázolajat, igaz, csak akkor, ha legalább félmillió forintért, 1000 litert vásárolnak. Egy Bács-Kiskun megye déli, határmenti községében működő kúttulajdonos még kitart, egy fatelepet is üzemeltet, így éppen be tudja tömködni a kút termelte veszteséget. Az idős férfi azt mondta, hogy még nyitva van, de ha ez így megy, elmegy nyugdíjba, a kutat pedig bezárja,”aztán lehet pöfögni a traktorokkal a 15-20 kilométerre levő legközelebbi benzinkútig, vagy mennek majd marmonkannával a szomszéd faluba”.

Grád Ottó szerint is gond lehet, ha a régi gépállomások töltőállomásait korábban megvásárló vállalkozók feladnák most. Bujdos Erika pedig úgy véli, hogy ezek bezárása azzal is járhat, hogy a pluszkereslet az utakon levő kutaknál jelenik meg, és ennek a forgalomnövekedésnek most biztos nem örülnek, így nem is csoda, ha korlátozásokkal próbálják a kutak csökkenteni a veszteségeiket.

A kisebb vállalkozók a vásárlás mennyisége miatt is kevésbé tudnak kedvezményeket érvényesíteni, de a logisztikai központtól való távolság is befolyásolja a beszerzési árakat, ezért a legnagyobb békát pont a központoktól távolabbi kutaknak kell lenyelniük, azokkal együtt, akik ezeken a töltőállomásokon tankolták meg a járműveiket és a mezőgazdasági gépeiket. „Mindenkinek a maga szintjén fáj az árstop” – teszi hozzá Bujdos Erika, ezzel a sztrádák melletti állomások mellett szólva is. A szakember szerint az olcsó ár miatt most fél Európa itt tankol. Azt pedig az Envikút Kft. számolta ki, hogy az éves 5 milliárd literes fogyasztás nagyjából havi 90 milliárd forint bevételt jelent az állami költségvetésnek. Ha az alacsony ár miatt még külföldről is idejönnek tankolni, akkor még többet.

Információink szerint konvojjal indulhatnak rövidesen a benzinkutasok a miniszterelnökhöz, a tervek szerint békés demonstráció készülődik – igaz, a szervezés még csak most kezdődött, kérdés, lesz-e bármi ebből. Egri Gábor, az Envikút Kft. ügyvezetője úgy látja, hogy nagy az elkeseredettség, főleg a vidéki családi vállalkozások körében, amelyek leginkább kiszolgáltatottak. Mivel a beszerzési árakat nem fixálta a kormány, azt nyugodtan emelhetik a nagykereskedők, így a beszerzések tovább drágulnak, péntektől a gázolajért 5 forinttal, a benzinért 8 forinttal kell többet fizetni.

Így már nemcsak a gázolaj lesz ráfizetéses rögtön a beszerzéskor, hanem a benzin is. Egri úgy látja, hogy a Mol is keres a nagykereskedelemi monopóliumával, hiszen a kiskereskedők háromnegyede tőlük szerzi be az üzemanyagot. A vállalkozó szerint messze nem beszélhetünk a Mol esetében sem nemzeti, sem közösségi vállalkozásról, hiszen az állami tulajdonrész már csupán 5 százalék a vállalatban. Az Envikút Kft. ügyvezetője szerint erőteljes piacszerzés zajlik, aminek vajmi kevés köze van a lakosság és a családok támogatásához. „A cél, hogy a Molon kívül ne legyen más benzinkút Magyarországon, ez ennyire véresen komoly” – zárta rövidre az ügyvezető.

(Balu)