Szánalmas lett az RTL magyarázata Urbankovics ügyében
Megszólalt a Tanár című sorozatból kirakott Ubrankovics Júlia. A színész szerint csúnyán bánt el vele az RTL Klubos csapat. A szebb napokat látott rötölő szerint meg a színésznő hazudik. Ilyen a média ne nagyon csodálkozzunk rajta.
Mint ismert az RTL Klub Tanár című sorozatának népszerű főszereplőnőjét kirakták a sorozatból. Ubrankovics Júlia színésznő szerint elég furcsa körülmények között. Május végén ment le az első évad utolsó része, a csatorna közlése szerint rekordnézettséggel, 690 ezer nézővel, de az összes többi rész is megnyerte a szombat estéket a legfontosabb, 18-49 éves célcsoportban. A színésznő Amerikából tért haza a sorozat miatt, és korábban a Blikknek is elmondta, hogy szívesen vállalta ezt a feladatot még így is,  hogy a saját költségén utazgatott. Ezért is lepte meg, hogy a második évad forgatásai előtt zárt ajtók mögött közölték vele: nem tartanak rá igényt. Holott előtte még arra kötelezték, aktívan vegyen részt a sorozat promóciójában is. Az RTL szerint nem jött be a színésznő, ami fura, hisz a sorozat nézett volt. Így az amerikás színésznő sikere is ez. A színésznő ezt írta ki az Instagram oldalára: Köszönöm azt a sok száz szerető emailt/facebook üzit/IG kommentet, amit azoktól a fiataloktól és felnőttektől kaptam, akiket megéritett valami a sorozatban. Mindet elolvastam és tartották bennem a lelket. Értük vettem részt ebben és még így is megérte. Amit bánok, arról lesz még szó.... @hvg.hu @index.hu@rtlmagyarorszag #atanár Utolsó mondata azt sejteti, vannak még titkok a sorozat, és egyáltalán e körül a furcsa történet körül. Az RTL ezek után közölte Urbankovics hazudik. Ők számítottak rá csak nem most és nem itt ebben a sorozatban. Nos nem kell meglepődni a média világa ilyen. Egyszer fenn, egyszer lenn és ne feledjük a sok lúd disznót győz, még az RTL-nél is, ők sem mások.
2018.07.18 21:17:12


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!