Rengeteg vemhes bálnát gyilkoltak le
A most nyilvánosságra hozott számadatok szerint idén eddig összesen 333 déli csukabálnával végeztek, ebből 122 vemhes volt. Ahogy korábban, most is a tudományra hivatkoznak.
Japán tudományos okokra hivatkozva rendszerint engedélyt kér bálnavadászatokra, annak ellenére, hogy a világ nagyrészén jó ideje nemzetközi egyezmények tiltják azt. A BBC azt írja, a tudományos céllal dolgozó halászok 2017 novemberében hajóztak ki és idén márciusban tértek vissza. Ez idő alatt a most nyilvánosságra került összefoglaló szerint 333 déli csukabálnával végeztek, a kilőtt állatok közül 122 ráadásul vemhes volt. A szigetországi halászok most egyébként az Antarktisz tengeri ökoszisztémájának megértésére és tanulmányozására hivatkoznak, és ezzel kapcsolatos kérdések megválaszolása miatt volt szükségük biológiai mintavételre. Amihez pedig nyilván le kell ölni a bálnákat. A mostani esetet, akárcsak a korábbiakat, jelentős nemzetközi felháborodás kísérte. Főleg, hogy a jelentések szerint Japánban az utóbbi években lecsökkent a kereslet a bálnahús iránt.
2018.05.31 17:46:36
További hírek Gardrób témában


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!