Cini szerint elfogultak voltak a bírók
Cini megint bajban. A bíróság ítélete szerint az énekesnőnek 1,9 millió forintot kellene visszafizetnie a felperesnek, de a popdívának nincs pénze. Cinit megint csalásban találták bűnösnek s mint ismert az énekes már ült börtönben hosszú éveket hasonló gazdasági ügy miatt.  A popsztár szerint sajnos a bíróságok nem igazán függetlenek s, aki már egyszer volt büntetve, annak jaj. 

Zalatnay Saroltának nagyobb kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalás miatt állt megint bíróság elé. Az énekesnőt bűnösnek mondta ki a Budaörsi Járásbíróság, ezért 1,9 millió forintot vissza kell fizetnie annak a nőnek, akitől öt évvel ezelőtt kölcsönkérte az összeget, ám vissza már nem adta. Továbbá a bűnügyi költségeket is meg kell térítenie. Nem ezt az ítéletet vártuk, felmentésért fellebbezünk. Bebizonyosodott, hogy akivel egyszer történik ilyesmi, azzal szemben már komoly előítélet van a bíróságon is. A pénzt visszafizetni nem lenne miből, ha jogerősen is helybenhagyják a most született ítéletet  - mondta Zalatnay a tárgyalás után, és hozzátette: a felperes ezzel az üggyel csinált reklámot az ismeretlen és rosszhírű állatmentő alapítványnak. A pénzére váró Abonyi Mónika egyébként nem kérte a bírósági törvény szerint járó kamatokat, csupán azt a kölcsönt, amit öt évvel ezelőtt adott az énekesnőnek. ( Fotó: borsonline.hu )
2015.03.19 08:07:54


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!