Rendszeresen szabnak ki bírságot utcai szexmunkásokra olyan mondvacsinált indoklásokkal, mint például a szemetelés, kihívó felajánlkozás vagy gyalogos közlekedési szabályok megsértése. Az önkormányzatok törvényi kötelezettségüket mulasztják el, amikor 16 éve nem jelölik ki a türelmi zónákat, és ezért a törvénysértésért soha nem kellett felelősséget vállalniuk. A nem létező türelmi zónába nem tudnak bemenni a szexmunkások, mégis a leggyakoribb bírság a védett övezetben való felajánlkozás miatt kerül kiszabásra. A legtöbb esetben a rendőrség maga jár el bírósági tárgyalás, védőügyvéd jelenléte, bizonyítékok becsatolása és tanúk meghallgatása nélkül. A szabálysértési eljárást ugyanis 2012-ben a szabálysértési törvény szigorításával felváltotta a csekkosztás. Ez a gyakorlat 2012-ben több mint egymilliárd forintnyi szexmunkások ellen kiszabott bírságot eredményezett. Az egy bírságolt szexmunkásra jutó pénzbírságok átlaga az új szabálysértési törvény életbe lépésének évében több mint 400 000 Ft volt, de több szexmunkás kapott 10 millió forintnál is nagyobb bírságot. A magyar törvények bűncselekménnyé nyilvánítják, ha a legális tevékenységet végző szexmunkásoknak valaki ingatlant bocsát a rendelkezésre, így jogi aggályok nélkül csak a saját tulajdonukban dolgozhatnának. Míg bármely más legális foglalkozású személy dolgozhat saját tulajdonú és bérelt ingatlanban is, addig a szexmunkások kettős mércével szembesülnek: bár adóköteles a tevékenységük, mégis arra kényszerülnek, hogy illegálisan béreljenek ingatlant. Ennek a gyakorlati következménye, hogy ha egy bérbeadó megtudja, hogy a bérlője szexmunkás, megemeli a bérleti díjat, vagy felmondja a szerződést és elveszi az akár többhavi kauciót. Ha a rendőrség értesíti az ingatlan tulajdonosát, a bérbeadó köteles felmondani a bérleti szerződést. Az önkormányzat sem biztosíthat épületet szexmunkásoknak, ahol egészséges és biztonságos körülmények között dolgozhatnának, így maradnak az infrastruktúra, fedett hely és mosdó nélküli, kivilágítatlan helyek. Minden szexmunkás ki van téve az ellene irányuló erőszakos cselekményeknek, kizsákmányolásnak és gyűlöletkeltésnek. A SZEXE 2011-es felmérése szerint, melyet több mint 240 szexmunkás által kitöltött kérdőív informált, a szexmunkások közel ötöde számolt be egy alkalommal előforduló fizikai bántalmazásról olyan erőszakos személyek részéről, akik magukat kliensekként álcázva kerültek a szexmunkások közelébe, míg verbális agresszió vagy fenyegetés majd 50%-ukat érintette. A szexmunkások azonban nem bíznak a rendőrségben, ami gátolja hozzáférésüket a törvényi védelemhez és igazságszolgáltatáshoz: az erőszakos tettek nem kerülnek jelentésre. Az állam hozzáállása pedig szemet huny a szexmunkások elleni erőszak felett, így létrehoz egy kifejezetten bátorító vagy hallgatólagosan jóváhagyott környezetet, amely tolerálja az ellenük irányuló erőszakot.