Több mint félezer milliárd megy a sportra jövőre, főként beruházásokra
Most jó lenni sportolónak. Öt évvel ezelőtt mindössze 67 milliárd forint jutott a büdzséből erre a célra, azonban idén, az olimpia esztendejében is „csak” 201 milliárd. Jövőre azonban már közel 230 milliárdot kap a sport. Bődületes és soha nem látott támogatási összegek ezek. Azonban a tervezett TAO-pénzekről akkor még szót sem ejtettünk, amelyek közel félezer milliárd forintra tehetőek. Bízunk benne, az építkezések és gigaberuházások mellett ezen felfoghatatlan mennyiségű pénzből a kis utánpótlás sportolók is kapnak valamit, mondjuk kalóriapénzt, tagdíjmentességet, sportruházatot, vagy valami ilyesmit.    
Továbbra is kiemelten támogatja Orbán Viktor és a Fidesz-kormány a magyar sportot, amibe évek óta ömlik az állami pénz, s minden esztendőben nagyobb és nagyobb támogatást kap. Jövőre a költségvetésből  223,6602 milliárd forint jut erre a célra. 2011-ben 66,8 milliárd Ft, 2012-ben 69,2 milliárd Ft, 2013-ban 97,3 milliárd Ft, 2014-ben 158,1 milliárd Ft, 2015-ben 188,9 milliárd Ft, idén pedig 201,9 milliárd Ft állami támogatást kapott összesen a sport. A legnagyobb summát, 35,8 milliárd Ft-ot, a Nemzeti Olimpiai Központ beruházására fordítanak. A Hungaroring Sport Zrt.-nek 13,1 milliárd jut. A sportágfejlesztési koncepciók megvalósítására 11,7 milliárdot szán az állam. A 2017-es hazai rendezésű vizes világbajnokságra 10 milliárd, a létesítményeire pedig további 8,9 milliárdot különítenek el. És a sort még hosszasan lehetne folytatni. További érdekesség, hogy nem ez az egyetlen forrás, amelyből pénzhez jut a magyar sport, ugyanis a társasági adókedvezmény sporttámogatási rendszeréből, azaz a TAO-ból a becslések szerint mintegy további 400 milliárd áramlik majd a látványsportágak kategóriájába tartozó szervezetekhez, klubokhoz. (Forrás: NOL)  
2016.05.05 08:32:08


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!