Mutyi árnyékában Bakondi
A szúnyogirtás államosítását követően a katasztrófavédelem tenderén olyan cég lett az egyik győztes, amelynek jogi képviseletét számos ügyben Bakondi György látta el ügyvédként. Bakondi véletlenül az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője - írja a Magyar Narancs.
A lap információi szerint azt követően, hogy - mint a katasztrófavédelem honlapján olvasható - „a kormány átvállalta az önkormányzatoktól a szúnyoggyérítési feladatokat, amelyek szervezését a hivatásos katasztrófavédelemre bízta”, másfél milliárd forintos, meghívásos tenderen választották ki a vérszívók elleni bevetendő cégeket. A győztes a szegedi SZEMP Air Légiszolgáltató Kft., a békési Rovért Rovar- és Rágcsálóirtó Kft. és a budapesti Corax-Bioner Biotechnológiai Zrt. által alkotott konzorcium lett. A Magyar Narancs közlése szerint birtokukba került egy olyan dokumentum, amelyből kiderül: a közbeszerzést lebonyolító katasztrófavédelem feje korábban közelebbi kapcsolatban állt a győztes konzorcium budapesti tagjával. Bakondi György a Darázs Ügyvédi Iroda munkatársaként 2005 és 2007 között több esetben is képviselte a céget, általában közbeszerzéssel kapcsolatos ügyekben. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy amennyiben a Corax pályázataival valamilyen probléma adódott, általában Bakondi volt a társaság jogi képviselője. A lap megkeresésére az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság azt közölte: a megjelölt időszakban az ügyvédi iroda több száz ügyfelet képviselt számtalan eljárásban, és csak az ügyfelek egyike volt az említett gazdasági társaság. A tender eredményéről pedig háromtagú, pénzügyi, közbeszerzési és jogi szakemberekből álló bírálóbizottság döntött, a szerződést a BM OKF Gazdasági Ellátó Központjának igazgatója kötötte meg a legalacsonyabb árajánlatot tett pályázóval. A Magyar Narancs említ más érdekességet is a közbeszerzéssel kapcsolatban. A konzorcium minden tagja érintett egy vizsgálatban, amelyet a GVH két és fél éve indított kartellgyanú miatt. A Versenyhivatal megfogalmazása szerint „a cégek egyeztették az árszintet, felosztották egymás között a területeket, megállapodtak a közbeszerzésen adandó kivitelezési árakban, sőt a 2010-es árvíz után, a katasztrófavédelem által állami pénzből finanszírozott rendkívüli irtások területét is elosztották egymás között”. Az eljárás még mindig folyamatban van. Az pedig már csak hab a tortán, hogy a szúnyoggyérítés teljesítésének igazolását kiállító egyik cég, a Bio Kalibra Környezetvédelmi Kft. ügyvezetője az egyik irtócég, a Rovért tulajdonosa is egy személyben.
2014.07.03 17:01:09
További hírek Belföld témában


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!