Bajnok lett már most a Fradi a paksiak segédletével
A Fradi lett a bajnok. A magyar labdarúgó-bajnokság 27. fordulójában DVSC–Ferencváros-mérkőzést rendezték meg, amelynek az volt a tétje, hogy ha a Ferencváros nyerni tud a Debrecen ellen, vagy az MTK kikap Pakson, akkor az FTC megszerzi történetének a 29-ik bajnoki címét. A Fradi kikapott, de a Paks végül bajnokot csinált Böde Daniékból.
A magyar bajnokság elvesztésére igen pici esélye volt a Fradinak. Azonban matematikailag az MTK még beérhette volna. Azonban ehhez minden hátralévő meccsen veszítenie kellett volna a zöld-fehér gárdának, míg Deutsch Tamás üdvöskéinek mindent nyerni kellett volna. Nos, nem jött össze az MTK-nak a csoda. A forgatókönyvek közül az valósult meg, amelyet a Ferencváros szeretett volna elkerülni, méghozzá az, hogy vereséggel ünnepelnek bajnoki címet Debrecenben. A DVSC elleni mérkőzést jól kezdte a Ferencváros, azonban komolyabb helyzetig nem jutott el a fővárosi csapat. Az első veszélyes lövés Radó András nevéhez fűződik, aki a 22. percben ballal nem találta el a kaput 12 méterről. Ezek ellenére a Fradi szurkolói örülhettek, mert egy sorfalon megpattanó szabadrúgással megszerezte a vezetést a Paks. Bertus gólját nem sokkal később egy újabb gól követte, Szabó középre fejelt labdáját Szakály passzolta a kapuba a 24. percben. Ekkor három MTK-gól kellett volna ahhoz, hogy ne legyen a hétvégén bajnok a Ferencváros. A 28. percben megszerezte a vezetést a DVSC is. Holman Dávid szépen cselezett a tizenhatoson belül, majd a lövését ugyan kivédte Dibusz Dénes, de a kipattanót belőtte Takács Tamás. A támadó két perccel később duplázni tudott, Szakály gólpasszából 2-0-ra alakította az állást. Az első félidőben több gól nem született. A Ferencváros próbálta a labdát tartani, talán fölényben is fociztak, de az elvesztett labdák miatt két gólt is kaptak. A Debrecennek gyakorlatilag két helyzete volt, és ezeket jól használták ki. A másik meccsen az MTK előtt is adódtak helyzetek, de a félidőben ott is 2-0 volt az állás, ami azt jelentette, hogy bajnok a Ferencváros. A második félidő elején mindkét pályán sok dolog történt. Pakson előbb egy szabadrúgás segítségével Marek Strestik szépíteni tudott az 50. percben, de öt perccel később ugyanő a saját kapujába fejelt egy szögletet, így az 55. percben 3-1 volt az állás a Paks javára. Debrecenben Takács majdnem megszerezte harmadik gólját, de a lassan a gólvonal felé tartó labdát Leandro még időben kirúgta a kapu elől. A második félidőben a Ferencváros egyre jobban kezdett játszani, Radó előtt több helyzet is adódott. A fővárosiak fölényéből a 62. percben született gól, Sesták jó ütemben érkezett a félidőben beállt Lamah beadására. A Debrecen azonban majdnem 3-1-re alakította az állást, de Holman lövése a kapufáról kifelé pattant. A Ferencváros bajnoki címe akkor vált biztossá, amikor a Paks megszerezte a negyedik gólt is az MTK ellen, és a mérkőzés vége is 4-1 lett. Az MTK vereségével eldőlt, hogy a Fradi 2004 után újra bajnok lesz. A DVSC–Ferencváros meccsén több gól nem született, viszont Ramírezt kiállították. A mérkőzést ugyan 2-1-re a Debrecen nyerte, de a bajnoki cím a Fradié lett. A Fradinak gratulálunk a bajnoki címhez. (Fotó: MTI)
2016.04.03 08:53:18


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!