A vasutasok nem sztrájkolnak, igaz, nem is állapodtak meg
Hiába ajánlott majd 3 százalékos béremelést és ötvenezer forintot minden vasutasnak a MÁV. Az ajánlat kevés volt, és így a vasutas szakszervezetek nem fogadták el a MÁV új bérajánlatát. Érdekes módon azonban sztrájk nem lesz egyelőre, mert bíznak a további tárgyalások eredményességében a szakszervezeti képviselők – mondta el a Vasutasok Szakszervezetének  elnöke a bértárgyalásokat követően.

Meleg János, a VSZ elnöke kiemelte, hogy a bértárgyaláson megfogalmazták, hogy a munkabéke megőrzése érdekében melyek a szakszervezetek minimumelvárásai. Egyebek mellett az alapbér emelése, a foglalkoztatásra vonatkozó középtávú megállapodás kidolgozása, életpályamodell kialakítása, valamint a kollektív szerződés bizonyos elemeinek rendezése  ismertette a VSZ elnöke.

Meleg János kiemelte: a szakszervezetek célja, hogy a munkáltató által évi két alkalommal felajánlott 25 000-25 000 forint kifizetés épüljön be az alapbérbe. Ezzel ugyanis a bérfejlesztési szint már nagyjából eléri a szakszervezetek által javasolt minimum 5 százalékos mértéket  tette hozzá.

A kollektív szerződéssel kapcsolatban elmondta, a forgalmi munkakörben dolgozók létszáma nem elegendő. A szakszervezetek tavaly már megállapodtak a munkáltatóval abban, hogy a Budapesthez és a főváros agglomerációjához tartozó vonalakon a forgalmi munkakörben dolgozók műszakpótlékja 30-ról 40 százalékra emelkedjen.

A szakszervezetek ezt a megállapodást a jelenlegi bértárgyalásokon országos szintre akarják kiterjeszteni  fejtette ki a VSZ elnöke. Meleg János leszögezte: a szakszervezetek a munkáltató jelenlegi javaslatát nem tudják elfogadni, azonban folytatják a tárgyalásokat. Ha azonban rövid időn belül nem születik érdemi megállapodás, akkor sztrájkot hirdetnek  tette hozzá.

2016.02.08 20:44:57


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!