Nem Amerika, hanem Belgium kapja meg a Budapesten elfogott drogbárót
Egybehangzó brazil sajtóértesülések szerint a magyar igazságügyi miniszter hetekkel ezelőtt úgy döntött, hogy Magyarország Belgiumnak adja ki Sergio Roberto de Carvalhót, aki azt a bűnszervezetet vezette, mely 45 tonna kokaint csempészett 2017 és 2019 között. A kiadatási őrizetben lévő kábítószer-kereskedőt vasárnap reggel szállítják Brüsszelbe egy kereskedelmi légi járaton. Amerika feltehetőleg ennek a lépésnek sem örül majd.
Állítólag  májusban a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen úgy döntött, kiadható a nemzetközi körözés alatt álló, tavaly Budapesten elfogott drogkereskedő, a brazil Escobarként is emlegetett Sergio Roberto de Carvalho. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség május 19-i közleményében az állt, hogy Varga Judit igazságügyi miniszter dönti el, hogy a számba vehető államok közül – Belgium, Brazília vagy USA – melyiknek adja ki Magyarország a brazil férfit. A magyar igazságszolgáltatás szervei május 19-e óta, azaz csaknem három hete nem adtak ki semmiféle további tájékoztatást a kiadatási ügy fejleményeiről, így arról sem jelent meg hivatalos magyar tájékoztatás, hogy Varga Judit döntött-e már a kiadatásról, és ha igen, akkor miben áll a döntés lényege. A brazil sajtó viszont május 20-22-e körül már arról cikkezett, hogy a magyar igazságszolgáltatás Sérgio Roberto de Carvalho Belgiumnak történő kiadatását hagyta jóvá. A brazil szövetségi rendőrség próbálta ugyan elérni, hogy Carvalhót Brazíliának adja ki Magyarország, ám Varga Judit úgy döntött, hogy a belga kérésnek tesz eleget. A döntésben szerepet játszhatott, hogy Magyarország és Belgium a schengeni övezet tagállamaiként részei az Európai Unió közbiztonsági rendszerének. A TV Prefeito cikke szerint Brazília vagy az Egyesült Államok a továbbiakban Belgiumtól kérheti majd a drogbáró kiadatását. A brazil drogbárót június 16-án, vasárnap reggel szállítják repülővel Belgiumba egy kereskedelmi járaton. Ezen a napon a Wizz Air magyar légitársaságnak van egy 6 óra 15 perckor induló, és Brüsszelben, a South Charleroi repülőtéren 8 óra 25 perckor landoló járata. A világ legnagyobb drogkereskedőjének tartott, nemzetközileg több ország által is körözött bűnözőt nyilván a legszigorúbb biztonsági intézkedések mellett szállítják majd a belga fővárosba, tekintettel arra is, hogy magyarországi elfogása után szökéssel próbálkozott, és korábban is változatos módszerekkel bújt ki az igazságszolgáltatás alól.
2023.06.06 22:28:20


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!